Patkós Körmendiné
PATKÓS KÖRMENDINÉ
Az öregek mesílik, hogy valamikor Komáromba, vagy a környíkin vót égy kovácsmester, Körmendi nevezetű vót. És vótak nékije segídjei, inasai.
Azt' vót égy segíd, aki nagyon fáradt és gyönge vót, mindig ámos vót, még fáradt vót, akármennyit évétt, de nagyon le vót strapáva.
Áztán mént égy új segíd is hozzájuk. A mester fölfogadta. Aztán ez mondta a segídnek, hogy:
— Té pajtás, hát mi van veled, hogy enni is tudú, nos ilyen sovány vagy, még mindig oan fáradt vagy?
Hogy ő nem tudja, de hogy réggel sokká fáradtabbnak érzi magát, mint este.
Áztán talán - úgy mondják - hogy az a kovácssegíd is értétt ehhöl a bűbájossághó vagy boszorkánysághó, vagy minek mondták, mer azt mondta néki:
— Ne szójj sénkinek, este hogyha lefekszünk, akkor té feküggyé én helemre, (mer e szírül feküdt, ez a segíd). Helet cserílünk, de né szójá sénkinek!
Nos, hát a kovácsnak a felesíge mént oda megin a segédekhő, nos, égy kötőfík vót a kezibe. Nos, mégérintétte a fejit a segídnek, nos, az lóvá váltózott, áztán ő még nyargát rájta egísz íjjel. Nos, azí vót a segíd olyan fáradt.
Réggé, mikor elunta a lovaglást, visszagyütt. Megin mégírintétte, vagy mit csinát a fejivé, nos, visszaváltozott embernek, azt aludt tovább, míg fő nem ketéttík a többiek.
Áztán, hogy ez a másik segíd helyire feküdt, nos, úgy csinát, mintha aludt vóna, de hát leste!
Mikor gyütt az asszony, ékapta a kezibe a kötelet, azt vágta az asszonyt fejbe. Az asszony vát lóvá. Kint megkötötte a szín alatt, főkététte a segídeket, hogy csináljanak erre a lóra négy patkót. A ló meg ott toporzékót kint. Hogy nagyon vad, hát Ielovagója ütet!
Fölüt rája, aztán lelovagóta úgy, hogy mikor visszament vele, megcsináták a négy patkót a segídek. Akkorra az asszony tiszta hab vót - má a ló -, úgy lelovagóta. Mégfogta a lábát, s mégvasáták mind a négy lábára.
Aztán azt mondta, hogy:
— Ménjeték lefekünni!
Aztán visszaváltóztatta az asszonyt és ő is lefeküdt.
Réggé fölkétek, elkezdtek dógoznyi, azt nincs reggeli! Máskor olyan időbe má szokott lénnyi réggeli! De nem vót!
A mester bemént, nos, beszót a konyhából a szobába, hogy:
—Hát mi lesz veled, mikor lesz réggeli? Má éhéssek az emberék!
Aztán az asszony még csak nyöszörgött bent.
Kísőbb mégin bemént a gazda, hát az asszony még mindig nem vót a konyhába, feküdt. Nos, odament, lekapta róla a takarót, nos, lássa, hogy kezin-lábán patkó van nékije.
Aztán, hogy mi lett az asszonnyal, mi sé, csak az asszony meghat. Aztán, így mondják, hogy a komáromi temetőbe van állítólag étemetve, a fejfájára még most is rá van a patkó szögezve, hogy a „Patkós Körmendiné".
Hát, azelőtt ilyen krónikákot mesítek a nípeknek.
