Üdvözöljük Gútán!
2025. április 25. péntek, Márk
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Kis-Duna Menti Rockszínház

Archívum

szeptember 16., 09:09 / Szerző: Administrator
2001-ben néhány lelkes gútai művész összehajolt egy rockszínház alapításának ötletével, ugyanis ez a közel tizenegyezer lelket számláló egykori mezőváros megannyi tehetséges énekessel, előadóval büszkélkedhet.

 00rocszinhaz

Előadásaikkal erősitik a magyarságtudatot

2001-ben néhány lelkes gútai művész összehajolt egy rockszínház alapításának ötletével, ugyanis ez a közel tizenegyezer lelket számláló egykori mezőváros megannyi tehetséges énekessel, előadóval büszkélkedhet.

Rigó Magdolna, a társulat egyik alapító tagja máig tevékenyen részt vesz a munkában, nyolc évig gazdasági felelőse volt, a kreatív művészi munkából is kiveszi a részét. Élénken emlékszik a kezdetekre. „1994 és 1998 között néhány helyi művésszel szerveztük a zenésztalálkozókat. Már ekkor meglepődve tapasztaltam, mennyi tehetséges zenész és énekes tevékenykedik Gútán. 1998-ban húsz év szünet után többedmagammal ismét megszerveztük a Gútai Líra elnevezésű amatőr táncdalénekesek versenyét. Sokan jelentkeztek." - meséli Rigó Magdolna, aki a helyi önkormányzat kultúra és kulturális örökség bizottságának az elnöknője.

Magyar história

Éppen a magyar nemzeti értékek a következő nemzedéknek való átadásának fontossága szerepelt néhány gútai művész (Vadkerti Imre, Gőgh Zoltán, Mayer János) gondolatában, amikor 2000 március idusán ünnepi műsorral léptek a helyi közönség elé. „Ekkor még csak egy műsorra jöttunk össze. A társulat szempontjából sorsdöntő pillanat ugyanaz év augusztus 20-án jött el. Az ünnepi összeállítás rendkívül sikeres volt, s ezen felbuzdulva döntöttünk a művészeti társulat létrehozataláról. Így született meg a Kis-Duna Menti Rockszínház. Egyértelmű volt a névválasztás. Kezdetben tíztagú volt a csapat, ma már közel harmincan vagyunk." A társulat megalakulását követő évben a helyi templomi kórusból létrejött a Szent István kamarakórus, amely máig a művészeti csoport szerves részét képezi. „Hosszú évekig nemzeti érzületű műsorokkal (Ember kell a gátra, Hazádnak rendületlenül, Szabadság a nemzet kincse, Emeld fel szívedet nemzetem, Ember kell a gátra, Konduljanak meg a vészharangok, Magyar Hírmondó, Ne így, hazám hölgyei, Magyar História) léptünk fel a régióban, valamint Magyarország számos településén. Minden összeállítás közös erővel jött létre.

Légy jó

Egy idő után azonban foglalkoztatni kezdett minket a gondolat, hogy nyitni kellene más stílusú zenés előadások felé. Tóth-Pálné Bálványi Ilona ötletéből és rendezése alatt megszületett a közel háromórás, két felvonásos és megközelítőleg ötven szereplős musical, a Légy jó mindhalálig. Ez az előadás rendkívül sikeres volt, összesen ötvennyolc alkalommal adtuk elő. Számos helyen teltház előtt játszottuk." A sikerhez a lelkes csapat is hozzájárult. Nem anyagi motiváltság működteti a társulatot, a tagok szabadidejükben, öncélúnak is nevezhető szórakozás miatt vesznek részt a produkciókban. „Kiváló közösségkovácsolóak a műsorok. Teljesen önzetlenül, nagyon sok esetben jelképes összegért lépnek fel művészeink." A Móricz Zsigmond regényéből készült musical nemcsak közönségsiker volt, hanem szakmai körökben is elismerően nyilatkoztak a társulatról. Ezt követően egy újabb merész vállalkozásba kezdtek. Kiss Péntek József rendező vezényletével színpadra alkalmazták Petőfi Sándor: János Vitéz című daljátékát. „A szereposztás tekintetében a legprofibb előadásnak mondható. Jóska keze alatt mindenki a legjobb formáját hozta. Mindenki bravúrosan megoldotta a feladatát. A Hyppolit című darab is sikeres volt, bár nem játszottuk annyiszor, mint a korábbi előadásokat. Eredetileg a Charlie nénje c. komédiát szerettük volna színre vinni, azonban anyagi nehézségeink akadtak a szerzői jogok megvételét illetően. A próbafolyamat alatt azonban a társulat tagjai megszerették ezt a produkciót."

Újragondolás

A megannyi sikeres fellépést követően – előadásaikat többtízezren látták – a Kis-Duna Menti Rockszínház Társulat tagjainak újabb ötletei vannak. Ezekről azonban meglehetősen szűkszavúan nyilatkoznak. „A jövőben a fő hangsúlyt az utánpótlás nevelésére szeretnénk helyezni, hiszen számos kiváló fiatal tehetség van a városunkban. Eddigi jeles énekeseink, előadóink (Vadkerti Imre, Gőgh Zoltán, Szabó Márta, Becse Szabó Ilona, Jónás Csaba...) már mind másutt is megtalálták számításaikat, ám mindig szívesen vállalnak szereplést műsorainkban. A következő évben a két magyar nemzeti ünnepi műsoron kívül egy zenés színdarabot szeretnénk bemutatni. Mindez anyagiak függvénye. Társulatunk a tagsági díjak mellett pályázati pénzekből, valamint a Szlovák Kulturális Minisztérium, a gútai és a Nyitra megyei önkormányzaton kívül magánvállalkozók hathatós anyagi segítségének köszönhetően műkodik. Természetesen óriási köszönet jár a támogató közönségnek is, akik nélkül nem valósulhattak volna meg ezek a remek előadások." A tavaszi tisztújító társulati gyűlésen új elnököt választottak, Jónás Csaba személyében. A társulat 2011-ben sem tétlenkedik. Az ősz folyamán Heltai Jenő műve alapján A Primadonna című előadást mutatják be Kiss Péntek József rendezésében.

Borka Roland