Fiatalok felújítják a kápolnát Gútán
Hírek
Felújítják a gútai Szent Rozália parkban lévő kápolnát - tudtuk meg Samu Istvántól, a Via Nova ICS komáromi járási elnökétől. Kiss Róbert atya támogatásával egy sikeres pályázaton nyertek 600 ezer forintot, azaz közel kétezer eurót a kápolna rekonstrukciójára.
Örömhír ez, hiszen az említett szebb napokat is megélt épületre már jócskán ráfér a felújítás. Samu elmondása szerint önkéntes munkával kívánják felújítani a kápolnát, amelynek szeretnék visszaadni régi fényét és szakrális jellegét. Ugyanakkor a külső és belső javítások mellett turistalátványosságát is szeretnék visszahozni, valamint bekapcsolni a helyi egyházi élet vérkeringésébe.
A jövőben egyházi jellegének megerősítése érdekében a falai között szakrális tárgyakat, különféle egyházi ereklyéket szeretnének kiállítani, ezzel is vonzóvá tenni nemcsak a hívő közönség, hanem a turisták számára is.
Samu István megkeresésünkre elárulta: „Szeretnék köszönetet mondani a helyi önkormányzat mellett működő Kultúra és kulturális örökség bizottságának erkölcsi támogatásáért, valamint Szanyi Mária néprajzkutatónak a hathatós segítséget. A felújítási munkákra remélem, sikerül megnyernünk néhány tenni akaró fiatalt, a Helló Gúta hívei már jelezték, csatlakoznak akciónkhoz, amelyet a szeptemberi hónap folyamán elkezdjük.”
A megnyert 600 ezer forint természetesen nem lesz elegendő a teljes felújításra, de kezdőtőkének mindenképpen megfelel. „A további anyagi eszközök bebiztosítása érdekében szeretnénk további pályázatot beadni a városhoz is. Nemcsak materiális hozadéka, hanem szellemi folyománya is lesz a felújításnak, hiszen szeretnénk a helyi néprajzi és egyházi értékeket valamiképpen felfogni. Reméljük, a gútaiak ebben is segítségünkre lesznek.” – mondta Samu István.
Továbbá információs füzetecskéket is szeretnének kiadni, amelyekben feljegyeznék a kápolna történetét. A jövőben pedig eszményi lenne a Kincskeresők elnevezésű néprajzi és történelmi versenyt Gútára hozni. Annyi már most bizonyos, hogy diákok egy csapata éppen a kápolna történetének felkutatásával és lejegyzésével vennének részt a jövő évi megmérettetésen.
Samu bízik benne, hogy többen csatlakoznak felhívásához, hiszen, mint elmondta, a múltban is számos önkéntes munkával történt a településfejlesztés.
Borka Roland