Szenior csillagok születtek Gútán
Hírek
Szépkorúak tehetségkutató nemzetközi versenyét rendezték a gútai művelődési központ színháztermében.
A gútai nyugdíjasotthon és helyi VMK által rendezett megmérettetésre nyolc település mintegy százötven versenyzője nevezett be. Az öttagú szakmai zsűri (Szabó Katalin, Szabó Márta, Rigő Jenő, Danihel Anna, elnök: Mayer János) öt kategóriában hirdetett ki győztest, a díjakat a zsűri elnöke valamint Kulich László, a Csemadok helyi alapszervezetének elnöke adta át.
Az énekcsoport kategóriában a lakszakállasi együttes végzett az élen, a tánccsoportok közül az imelyi csapat bizonyult a legjobbnak, az egyéni énekesek között a nemesócsai Cserepes Ida lett az első, vers kategóriában a magyarországi Kisbér előadója nyert, míg az egyéb kategóriában paródiával a gútaiKoczinsky Mihály szerezte meg az első helyet.
Minden résztvevőemléklapot és a helyi nyugdíjas panzió lakói által készített medált, valamint a helyi magániskola tanulói által készített tűzzománcot kapott.
„Ez a verseny nem arról szólt, hogy díjakat kapjanak, hanem, hogy a színpadon is bemutassák tehetségüket.” – mondta Kulich László, főszervező.
-br-
Fotó: archívum