Magyar Imre ismét az első
Hírek
Magyar Imre pályacsúcstartó nyerte a Háromkirályok napján tartott maratoni futóversenyt Gútán. A meglehetősen hűvös és szeles idő se rettentette el a Háromkirályok napján tartott maratoni futóverseny résztvevőit Gútán.
A múlt pénteken zajló megmérettetésen négy ország (Szlovákia, Csehország, Magyarország, Szerbia) közel hatvan futója vett részt. A másodízben megrendezett Gútai Vízkereszt Maratoni és Fél maratoni Futóversenyt nehezítette a meglehetősen kellemetlen időjárás, de így is remek teljesítményt nyújtottak a futók.
A start a gútai városi hivatal főbejáratánál volt, ahol népes nézelődők előtt Angyal Attila fegyvergyűjtő ágyúdurranásával és a gútai Vermes törzs nyolc lovasa kíséretében megkezdődött a verseny.
Baráti és összefogási gesztusként a lovasok magyar és szlovák zászlót lengettek. A kezdésnél Koczkás Beáta, alpolgármester a hit fontosságáról beszélt, jelzésértékűnek tartotta, hogy éppen ezen a keresztény ünnepen hirdették meg a versenyt.
Nemcsak férfiak, hanem nők is nekivágtak a maratoni, mintegy negyvenkét kilométeres távnak, amely alatt Gúta-Vágfüzes-Kava-Agyagos érintésével a főút egy szakaszán és a töltésen tették meg a nagy távot.
Három gútai indulója is volt a futóversenynek, amelyen a tavalyi győztes, az érsekújvári járási Zsitvabesenyőből érkezett Magyar Imre lett az első, aki a maratoni távot 2:48:26 idő alatt tette meg. A második helyen a budapesti Kis Gyula lett, míg harmadiknak a Choceň-ből érkezett Borovec Alexandr futott be.
A fél maratoniban legjobban a besztercebányai Kačáni Peter futott, másodiknak a szenci Mácsodi Gabriel érkezett, míg a harmadik helyen a gödöllői Hovodzák Péter végzett.
Nők között fél maratoniban a győri Mizus Ilona Tünde végzett az élen, másodikként a búcsi Szabó Tímea szerepel, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a galántai Kubíková Lenka léphetett. A maratoni távot legjobban a budapesti Kis Mirella tette meg, második legjobb időt a tolmácsi Seidlová Eva futotta, míg harmadikként a dunaszerdahelyi Horváth Etelka ért a célba.
A három gútai futó is szép eredményt szerzett. A maratoni futóversenyben Zsélyi Zoltán huszonharmadikként ért célba, fél maratoniban Szépe Károly tizenegyedik, míg Tóth László huszadik helyen végzett. A befutókra igazi magyar ételek vártak: sült kolbász, sült hal és tizenkét liter tejből készült mintegy háromszáz palacsinta, amiket a helyi nyugdíjasklub tagjai készítették.
Borka Roland
A szerző és Kürti Zsolt felvételei