Üdvözöljük Gútán!
2025. április 22. kedd, Csilla
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Közösségeket épít a Cool Club CC

Hírek

március 9., 12:24 / Szerző: Administrator
Nem áll le a gútai Cool Club CC Polgári Társulás a fiatal tehetségek felkarolásában, hiszen a „helyi sztárok” menedzselésével újabb projekteken dolgoznak.

 Kávészünet

Nem áll le a gútai Cool Club CC Polgári Társulás a fiatal tehetségek felkarolásában, hiszen a „helyi sztárok” menedzselésével újabb projekteken dolgoznak. Mindezt Kiss György nyilatkozta a Cool Club TV Kávészünet Exkluzív című műsorban, ahol elsőízben Mészáros Tamás énekes (TAT 2011 győztese - énekesi kategóriában) műsorvezető szerepben mutatkozott be.

 

Kezdetben csupán három járás területén keresték a tehetségeket, mára már öt járás vesz részt a projektben, de a jövőben egyre szélesedik ez a kör, és tervek szerint idővel az egész felvidéki magyar régiót kívánják felölelni. Ez a Tehetség a Tét projekt, amely négy éven át foglalkozik a tehetségekkel, illetve menedzseli őket.

KissMészáros

Kép: Kiss György és Mészáros Tamás

 

Kiss elárulta, hogy céljuk nemcsak rendezvények szervezése és a tehetségek felkutatása és szereplési lehetőséghez juttatása, hanem legfőképpen közösségeket szeretnének építeni, illetve összefogni a kultúrában ténykedő embereket és a kultúrát kedvelő közönséget.

 

 

Népes csapat segíti a Cool Club CC Polgári Társulást, a teljesség igénye nélkül Kiss Görgy a Kávészünet műsorban elárulta: Gőgh Henriett, Gőgh Tibor, valamint a TAT csapatát is nevesítette: Gőgh Henriett és Kiss György mellett Mgr. Tóth Tünde, Visnyei Sándor és Tóth István.

 

A tavaszi illetve nyári hónapokban a Tehetség a Tét projekten belül közreműködő települések polgármestereivel együtt további fellépési lehetőséget kívánnak biztosítani felfedezettjeiknek, tehát a szabadtéri programok keretében, nyári rendezvényeken, falunapokon is a TAT szereplői szórakoztatják a résztvevőket.

 

Kiss György a Kávészünet műsorban elmondta, hogy szintén nyári hónapokra (májustól augusztus végéig) tervezik a ’Házas-pár’ projektet, amely két település között fog létrejönni, ami szabad hangulatról és kötetlen szórakozásról szól.

 

Májusban Gútán egy nagyszabású szabadtéri rendezvényre készülnek, amely minden eddiginél hatalmasabbra tervezik. Minden TAT szereplőt szeretnének színpadra állítani, ahol a tánccsoportok egy külön koreográfiával készülnek, valamint mintegy harminctagú kórus elénekli a TAT himnuszát.

 

Kiss György a távolabbi terveikről is fellebbentette a fátylat, izgalmas ősz ígérkezik, s már a 2013-as évre is kész ötletekkel álltak elő.

 

Ősszel, szeptembertől november végéig tizenöt település részvételével kéthetente megrendezendő műsorokon keresztül fog zajlani a tánccsoportok versenye.

 

2013 pedig a Szépségverseny éve lesz, amely keretében a tizenöt település tizenkét hölggyel jelentkezik a megmérettetésre. Minden településen lesz egy elődöntő, amelyből a zsűri két személyt juttat tovább. A harminc továbbjutó hölgyből a zsűri tizenkét döntős szépséget választ ki.

 

Borka Roland

Képarchívum