Tóth Pálné Bálványi Ilonára emlékeztek
Hírek
Öt éve hagyta itt a földi életet Gúta egyik legjelentősebb pedagógusa, Tóth Pálné Bálványi Ilona, akinek emlékére egy meghitt és családias légkörben tartottak találkozót egykori tanítványai és munkatársai.
Az összejövetel a helyi művelődési központ Libresso termében zajlott, ahol Mayer János, igazgató rövid felvezetésében méltatta a Tanárnő munkásságát, közösségi tevékenységét és emberségét.
Ezt követően a résztvevők egyenként felelevenítettek egy-egy megmosolyogtató emléket, anekdotát, illetve történeteket meséltek mindenki Ica nénijéről.
Hiánya máig jelen van a városban, nemcsak a jellegzetes orgánuma, hanem elsősorban utánozhatatlan egyénisége maradt meg a gútaiak emlékezetében.
A megemlékezés záróakkordja a művelődési központ folyosója falán elhelyezett emléktábla megkoszorúzása volt.
Tóth Pálné Bálványi Ilona 1936. március 2-án értelmiségi családba született Nagytárkányban (Tőketerebesi járás). Édesapja egy dohánykereskedelmi hivatal alkalmazottja volt, később, a második világháború alatt munkatáborban dolgozott. Ilona édesanyja háztartásbeli volt.
Van egy öccse, László és húga, Éva. Nagytárkányban 1942-ben kezdte látogatni az ottani népiskolát. Itt élte a második világháború zaklatott napjait.
A múlt század ötvenes éveiben a család átköltözött Komáromba, ahol Ilona a szlovák tannyelvű gimnáziumba járt, a csehszlovák ifjúsági szervezet kulturális tisztviselőjeként tevékenykedett. Érettségit követően családi okokból visszatért Nagytárkányba, ahol a helyi középiskolában tanított.
Távúton végezte a felsőfokú pedagógia iskola magyar-szlovák szakát. 1959-ben férjhez ment Tóth Pál tanárhoz. Két fia született, Pál és László. Hetvenes évek elején jött Gútára.
A hetvenes években elvált férjétől és teljes mértékben a tanításnak-nevelésnek szentelte idejét. Irodalmi és színházi körök vezetője volt, színtársulata második helyezést ért el egy országos versenyen. A nyolcvanas és kilencvenes években egyre több diákot készített fel szavalóversenyekre és színházi előadásokban is segédkezett.
Tudósítás egy régebbi koszorúzásról (Gúta TV).
2000-ben egyik alapító tagja volt a gútai Kis-Duna Menti Rockszínháznak. Első rendezése a Légy jó mindhalálig című musical volt, amit nemcsak a közönség szerette, de szakmai körökben is sikert aratott. Több előadást is rendezett, nemzeti és egyéb ünnepi összeállításokat készített.
Nyugdíjas korában is a város közösségi életének aktív tagja volt, egykori diákjainak segített a diplomamunkájukban. 2007. február 18-án, 71 életében elhunyt.
Emlékvideó:
Egymás mellett fekszünk: a folyó meg én,
gyenge füvek alusznak a szívem alatt.
A folyó csöndes, nagy nyugalmat görget,
harmattá vált bennem a gond és teher;
se férfi, se gyerek, se magyar, se testvér,
csak megfáradt ember, aki itt hever.
József Attila: Megfáradt ember
Borka Roland
A szerző felvételei