Gyilkosság gyanúja miatt nyomoznak Gútán
Hírek
Feltételezhetően gyilkosság áldozata lett az az idős férfi, akinek többnapos holttestére kedden a kora délutáni órákban bukkantak családi házában a Béke utcán.
Úgy tudjuk, hogy a nyolcvanéves B. Imréről van szó, aki már több napja feküdhetett holtan, mire a szinte felismerhetetlenségig torzult holttestére rátaláltak.
A szomszédok elmondták, hogy a bácsi gyakran kétesnek tűnő alakokkal mutatkozott és néhány ismeretlen, elhanyagolt külsejű nő is gyakori vendég volt nála. Azt állítják, hogy felesége halála után züllött életet élt, családjával nem nagyon tartotta a kapcsolatot, javarészt kocsmában és ivással töltötte a napot, s gyakran látták részegen.
Azt mondják, többször is hallották az éppen aktuális barátnőjével hangosan veszekedni. Információink szerint egyik egykori barátnője nem egyszer járt az elhunyt házánál, és hosszasan dörömbölt a kapun, ám senki nem nyitott neki ajtót.
A szomszédok állítása nem látták a tragédiát, nem is hallottak semmi furcsát. Csupán az tűnt fel nekik, hogy már több napja semmilyen mozgást nem észleltek az elhunyt háza körül, elmaradoztak az eddigi látogatók is, a zárkózottnak ismert férfi portáján gyanússá vált a hirtelen támadt nagy csend.
A haláleset körülményeiről egyelőre nem sokat tudni, csak annyit, hogy a rendőrség nyomoz. A kiérkező orvosszakértő azt állapította meg, hogy a halál jóval korábban beállt, és annak pontos okára majd csak a boncolás után derül fény.
A helyszíni szemle során idegenkezűségre, bűncselekményre utaló körülmény merült fel, ezért a rendőrség gyilkosság tárgyában kezdte el a nyomozást.
Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője szűkszavúan nyilatkozott az esetről, csupán annyit közölt, hogy jelenleg emberölés bűntettének gyanúja miatt indítottak eljárást, azonban a nyomozás érdekeire hivatkozva a részletekről egyelőre nem kívánt nyilatkozni.
Borka Roland
A szerző felvételei