Üdvözöljük Gútán!
2025. március 27. csütörtök, Hajnalka
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Gúta a 2012 év legsikeresebb sportolóit köszöntötte

Hírek

március 22., 08:09 / Szerző: Administrator
Ünnepélyes keretek között adták át a Gúta legsikeresebb sportolóinak járó serlegeket a helyi művelődési központ színháztermében.

Ünnepélyes keretek között adták át a Gúta legsikeresebb sportolóinak járó serlegeket a helyi művelődési központ színháztermében.

A gútai önkormányzat Sport- és Ifjúságnevelési Bizottság által létrehívott és nagy múltra visszatekintő sportünnepélyen Gőgh Mihály, a bizottság elnöke köszöntötte a megjelent sportolókat, hozzátartozóikat és az érdeklődő közönséget.

Gőgh beszédében hangsúlyozta, nehéz volt a bizottságnak kiértékelnie a sporttevékenységeket, hiszen különféle sportágakat volt szükségszerű összemérni, ami nem egy hálás feladat. „Úgy gondolom, mindemellett sikerült igazságos döntést hoznunk, és ezen kitüntetettek pozitív példaként állhatnak most mindenki előtt. Köszönet illeti a nem kevés befektetett munkát igénylő sporteredményekért nemcsak a versenyzőknek, de edzőknek, felkészítő tanároknak és nem utolsó sorban nagy köszönet jár a szülőknek és a családnak, hogy a mozgás szeretetére tanítják és nevelik a fiatalokat. Hiszem, hogy a sportolás közben elsajátítottakat kamatoztatni tudják a magánéletben is.” – mondta a bizottsági elnök.

A díjátadón megjelent a város vezetősége is, Horváth Árpád polgármester és Koczkás Beáta alpolgármester. A polgármester megköszönte a sportolók részéről a jó eredményekért kifejtett igyekezetüket. A rövid kultúrműsort követően sor került a 2012-es év legsikeresebb sportolóinak kiértékelésére és díjazására.

Szépe Hilda műsorvezető ismertette a sportolók sikereit, majd a város vezetése átadta a díjazottaknak a serlegeket.

A 15 év alatti sportolók között harmadik helyezett lett Szabó Ferenc (labdarúgás), második Murányi Attila (cselgáncs), míg az első helyen Bogár Dominika (karate) végzett. Szintén ugyanezen sportágak szereplőit értékelték a sportbizottság tagjai a 15 év feletti kategóriában. A harmadik sikeres sportoló Murányi Gábor (cselgáncs) lett, második Bogár János (karate), míg a város legsikeresebb sportolója Magyar Zsolt (labdarúgás) lett.

A csapatok kategóriájában a sportbizottság tagjai a futballklub A csapata (Petrušek Boris, Rom Henrik, Máté Péter, Musitz Balázs, Tóth Árpád, Zuzula Milan, Kürti Richárd, Glofák Stanislav, Máté Zsolt, Kürti András, Kertész Igor, Magyar Zsolt, Leckési Zoltán, Jancsó Zsolt, Zahorec Norbert) és cselgáncsszakosztály serdülők csapata (Molnár Dávid, Román Sándor, Vajkai Károly, Bartakovics Lajos, Murányi Attila, Murányi Gábor, Szabó Bálint a Vajda Peter Molnár Dávid, Román Sándor, Vajkai Károly, Bartakovics Lajos, Murányi Attila, Murányi Gábor, Szabó Bálint és Vajda Peter) került a harmadik helyre. Második lett a teremkerékpár női négyese (Vincze Alica, Szabó Dóra, Szeder Mercedes, Bagita Eszter). A 2012-es év legsikeresebb együttese a kézilabdaklub serdülő lányokból álló csapata (Bogárová Nikoleta, Csenteová Kitti, Csenteová Alexandra, Csontosová Vivien, Dibalová Kristína, Gogolová Vivien, Kürtiová Barbara, Nagyová Nikoleta, Nagyová Friderika, Petrová Diana, Pásztóová Piroska, Poláková Eva, Sladká Simona, Szulcsányi Anikó, Szántóová Dóra, Tóthová Viktória, Tóthová Vivien, Tóthová Tímea) lett.

Borka Roland

Fűri Gábor felvételei