Időszaki nagytakarítást tartanak Gútán
Hírek
Városi időszaki nagytakarításra kerül sor Gútán. A június 17-től 21-ig tartó időszakban meghirdetett akciót a gútai városi hivatal szervezi, ami arra kér minden helyi lakost, hogy csatlakozzon a takarítási akcióhoz.
Horváth Árpád polgármester értesítése alapján az illetékes városi szervezet a nagytérfogatú hulladék elszállítását vállalja.
„Kérjük a lakosságot, hogy a házuk elé csak olyan hulladékot helyezzenek ki, ami nem fér el a 110 literes, hagyományos hulladéktároló edényben. Tilos kihelyezni olyan hulladékot, amit díjmentesen el lehet helyezni a Gúta Service hulladékgyűjtő telepén.” - olvasható a szerkesztőségünkhöz eljuttatott értesítésben.
A dokumentum kitér arra, hogy a zöld kerti hulladékot, faágakat, vasat, építkezési törmeléket, elektromos és elektronikus (tv, hűtő, akkumulátor, stb.), valamint a kéthetente elszállításra kerülő válogatott hulladékot sem szabad kihelyezni, ugyanis azok ezen időszak alatt nem kerülnek elszállításra.
Az akció egyik nem titkolt célja az emberek szemléletének formálása, valamint a lakosság környezettudatosságának növelése.
A nagytérfogatú hulladék elszállítása a következőképpen alakul:
2013. június 17 – hétfő:
Szent Anna u., Állomás u., Pázsit u., Harcsa u., Mező u., Akác u., Jánošík u., Hársfa u., Puruk sor, Pozsonyi u., Vadász u., Sládkovič utca
2013. június 18 – kedd:
Málna u., Felső u., Felső sor, Jesenský rakpart, Kis Duna u., Ľ. Podjavorinskej u., Hosszú u., Fő út, Munka u., Jókai u., Mély u., Partizán u., Híd u., Kurta u., Petőfi sor, Győzelem u., Mester u., Štúr u., Békevédők utca
2013. június 19 – szerda:
Brünni tér, Palkovich V. u., Prágai tér, Kollár u., Kereszt u., Templom tér, Malom u., Fűzfa u., Hideg oldal, Építők u., Vasút sor, Madách I. u., Győri u., Új u., Ipari zóna., Kossuth u., Iskola u., Erdei u., Üzlet sor, Oldalsó u., Piactér u., Sport utca
2013. június 20 – csütörtök:
Októberi tér, Liget u., Anton Bernolák u., Tó u., Cseh u., Reviczky telep, Szlovák u., Halász u., Štefánik u., Szélső u., Kertész u., Béke u., Csalogány u., Rózsa u., Virág u., Klapka György, Alsó utca
2013. június 21 – péntek:
Radnóti u., Šafárik u., Szabadság u., Komáromi u., Nap u., L. Novomeského u., Duna u., Sík u., Považská u., Bányász u., Keleti u., Diófa u., Érsekújvári u., Dankó Pista telep, Nagyszombati u., Földműves u., Nyárfa u., Jilemnický u., Hviezdoslav u., Ifjúság u., Šverma utca
-br-