Üdvözöljük Gútán!
2025. március 16. vasárnap, Henrietta
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Hitelből finanszírozzák a városi beruházásokat

Hírek

június 25., 12:53 / Szerző: Administrator
Külső pénzforrásokból kívánja fedezni elsőbbséget élvező beruházásait a város. A rövidtávú fejlesztési terv néhány kiemelt beruházásának megvalósítására kíván hitelt felvenni a város. Erről határoztak hétfői önkormányzati ülésükön a képviselők.

Külső pénzforrásokból kívánja fedezni elsőbbséget élvező beruházásait a város. A rövidtávú fejlesztési terv néhány kiemelt beruházásának megvalósítására kíván hitelt felvenni a város. Erről határoztak hétfői önkormányzati ülésükön a képviselők.

Orem Klára, a pénzügyi osztály vezetője a hitelfelvétel lehetőségeiről tájékoztatta a képviselőket. Elmondta, aránylag kiegyensúlyozott költségvetéssel rendelkezik a város, ugyanakkor továbbra is elmaradnak az állami adókból befolyó bevétel részarányos összegének folyamatos folyósítása, ez azonban szokásos ütemben történik. A hitelfelvételt az is indokolja, hogy a város saját forrásból képtelen finanszírozni az egyes sürgető beruházásait.

A hitelkeret feltöltése indokolt, és adottak rá a körülmények. A hitel a város bevételének hatvan százalékát teheti ki, Gúta tekintetében ez mintegy 2,4 millió eurót tesz ki. A terv szerint a Prima banktól igényelnénk tíz évre.” – mondta az osztályvezető.

Horváth Árpád polgármester tételesen felsorolta azokat a beruházásokat, amiket a tervezett hitelfelvételből fedeznék.

A pénzösszeg egy részéből, kb. ötvenezer euróból felújítanák a művelődési központ fűtésrendszerét valamint a tető szigetelését, s mintegy kilencvenezer euróból korszerűsítenék a Gúta Service gépkocsiparkját, az ún.: Déli zóna vízvezetékének felújítását, a szlovák iskola étkezdének tetőszerkezetének megjavítása, a vízgazdálkodás tekintetében huszonötezerből a Keleti, az Alsó és a Liget valamint a Diófa utca vízelvezetését tudnák megoldani. De mintegy ötvenezer eurót emésztene fel a II. Rákóczi Ferenc magyar alapiskola teljes ablakcseréje, illetve huszonkétezer eurót szánnának a Templom 32 alatt található irodaépület felújítása.

Az ülésen Madarász Róbert, az iskolaügyi bizottság elnöke szorgalmazta a felveendő hitel összegének megemelése további huszonötezer euróval, és ezt az összeget az óvodák fejlesztésére szánnánk.

Lengyel István, a pénzügyi bizottság elnöke rákontrázott, hogy véleménye szerint mintegy ötvenezer eurós pluszhitel felvételére is adottak a körülmények. „Nyugodtan felvehetjük ezt az összeget, nem terheli meg jelentősen az önkormányzatot.” – mondta az ülésen Lengyel.

Ezt alátámasztandó Koczkás Beáta, alpolgármester kifejtette, a 250 ezer és a 350 ezer eurós hitel felvételének havi törlesztése csupán ezereurós különbséget jelent, ezért támogatja azon javaslatot, hogy Gúta háromszázötvenezer eurós hitelt vegyen fel.

Gőgh Mihály, az MKP frakciójának elnöke felszólalásában rámutatott, a felveendő összeg egy részét a Béke és az Állomás utca teljes felújításának finanszírozására kellene fordítani. A polgármester szerint azonban a teljes hitelösszeg sem lenne elég az említett utcák közútjainak megjavítására, ugyanis annak költsége meghaladja a hétszázezer eurót.

A testület jóváhagyta a háromszázötvenezer eurós hitelfelvételt a Prima Banktól tíz évre, 2014. júniusi merítéssel.

Borka Roland