Üdvözöljük Gútán!
2025. március 16. vasárnap, Henrietta
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Túl sok az óvodáskorú gyermek, kevés a hely

Hírek

június 25., 08:11 / Szerző: Administrator
Mintegy negyven gyermeket kellett visszautasítaniuk a gútai óvodáknak, ugyanis teljes létszámmal üzemelnek, és nem tudnak helyet biztosítani. Ezt a problémakört tárgyalta legutóbbi ülésén a képviselőtestület.

Mintegy negyven gyermeket kellett visszautasítaniuk a gútai óvodáknak, ugyanis teljes létszámmal üzemelnek, és nem tudnak helyet biztosítani. Ezt a problémakört tárgyalta legutóbbi ülésén a képviselőtestület.

Több elképzelést is számításba vettek az illetékesek. Egyik ötlet szerint az Erdei utca 10-es szám alatt lévő óvoda egyik korábban napközi nyugdíjasklubnak kialakított épületrészt szeretnék ismételten óvodai osztállyá alakítani. Ezzel az a gond, hogy az illetékes minisztériummal kötött szerződés szerint 2018-ig a kialakított helyszínen kell tartani a napközi otthont.

Horváth Árpád polgármester beterjesztése szerint a minisztérium számára megfogalmaznának egy javaslatot, hogy a szerződéshez függeléket csatolva megváltoztatható legyen a napközi otthon helyszíne. Nem szüntetnék meg, csupán áthelyeznék. Logikus lépésként a nyugdíjas panzióban kapna helyett a napközi otthon. Arról is szó volt az ülésen, hogy az új óvodai osztályokat az alapiskolák épületeiben alakítanának ki.

A II. Rákóczi Ferenc magyar alapiskolában Csémi Erika igazgatónő szerint nincs elég hely, a Corvin Mátyás magyar alapiskola képviselője nem vett részt az ülésen.

Az óvodáskorú gyermekek között 12 magyar és 25 szlovák nemzetiségű, így szintén logikusnak tűnt az a felvetés, hogy az Erdei utca 8-as számú óvoda épületének teraszainak beépítésével alacsony létszámú osztályok alakíthatóak ki.

Tóth Szilvia, a Brünni téri Tündérkert óvoda igazgatónője elmondása szerint a kihelyezett osztályok mellé elképzelése szerint két további osztályt lehetne létrehozni, azonban azok is csupán a beíratandó gyermekek egy részét lenne képes befogadni.

„Már így is maximális létszámmal működünk, az új osztályok megnyitásával további munkaerő felvételre lenne szükség. Költségvetésileg jelenleg nem látom ennek fedezetét. Mindenesetre üdvözölendő a bővítés tervezete. – mondta az igazgatónő.

Hozzátette, hogy a három kihelyezett osztályokban 63 gyerek van, és a Brünni téren található négy osztályban 96 gyerek jár.

Helena Pálovicsová, a szlovák óvoda igazgatónője arról számolt be, hogy az Erdei utca 8-as szám alatti kihelyezett két osztályban negyvennyolc gyermek jár, míg a szomszédságában található óvodában a három szlovák osztályba hetvenkét gyermek részesül óvodai nevelésben. „Eszményi lenne, ha a már az épületünkben kialakított nyugdíjas napközi otthon új helyre kerülne, mert az az épület eredetileg is óvoda volt, így számításaim szerint a higiénés helyiségek kialakítása mintegy kétezer euróba kerülne.” – nyilatkozta az igazgatónő.

Gőgh Margit, a városi hivatal iskolaügyi osztályának vezetője szerint nem reális, hogy a szeptemberi iskolakezdésig megvalósulhatna az óvoda kialakítása az Erdei utca 10-es szám alatti nyugdíjas napközi otthon átalakítása, hiszen figyelembe kell venni a hivatali ügyintézést is, több illetékes hivatalnak kellene rábólintani.

Egy másik elképzelés szerint az Erdei utca 8-as számú óvoda épületének teraszát beépítenék, és az ott kialakított kis létszámú óvoda osztályokkal megoldható lenne, mivel az önkormányzaton elhangzott, ez a gyermeklétszám növekedése csupán átmeneti.

Madarász Róbert, az iskolaügyi bizottság elnöke szerint kétéves időtartamról beszélünk. „Ha megnézzük a születési rátákat, nyilvánvaló, hogy 1-2 éven belül ismételten csökkenés várható.” – fejtette ki felszólalásában a képviselő.

Lengyel István és Bajcsi Béla képviselők éles kritikával illették a testületet.  „Mi a jó Istenért nem csináltuk, ha több mint egy hónapja tudunk erről?” – tette fel a kérdést Lengyel. Képviselőtársa Bajcsi Béla szintén kérdések záporát zúdította a testületre: „Voltatok már pénz nélkül? Tudjátok milyen egyik napról a másikra élni? Húzzuk-csavarjuk, mint a rétestésztát. – majd képviselőtársához fordulva elmondta: Akkor kell oltani, amikor ég, s nem akkor, amikor leégett! Javaslata szerint az óvoda bővítése égető kérdés, ami mihamarabbi megoldást igényel, és a mihamarabbi az azonnali megoldást jelent.

Újabb felvetés szerint az új óvodai osztályok a II. Rákóczi F. iskola melletti épületben is kialakításra kerülhetnének, ez azonban jelen pillanatban kivitelezhetetlen. Ezt már Horváth Árpád polgármester mondja, aki szerint az az épület teljes renoválása túlságosan időigényes. Ehhez csatlakozik Rigó Magdolna, a kulturális bizottság elnökének érvelése, miszerint a testület határozatban foglalta, hogy azt az épületet kulturális célokra használná, koncertteremnek és a városi könyvtárnak adna helyet.

Végül a testület elfogadott egy határozatot, amelyben a polgármesternek feladatul adják az illetékes minisztériummal való tárgyalás megkezdését a nyugdíjas napközi otthon esetleges elköltöztetése ügyében, valamint egy teljes építészeti projekt kidolgozása az Erdei utca 8-as számú óvoda teraszainak beépítésével kapcsolatos munkálatok tervezetének kidolgozására, valamint a költségvetés összeállítására. Az új tervezet a soron következő önkormányzati ülésen kerülhet a képviselők elé.

Borka Roland