Nem lesz adóemelés 2014-ben Gútán
Hírek
Nem változnak az adóösszegek a 2014-es évben. – jelentette be Horváth Árpád, Gúta polgármestere az önkormányzat legutóbbi ülésén.
Az adókról is tárgyalt a városi képviselőtestület, és egyöntetűen határoztak: nem változnak az adók összegei jövőre. Az ülésen ugyan megvitatták az egyes adónemekről szóló határozatokat, és lesz némi változtatás, azonban ez csupán a formát illeti.
Az egyik változás a közterület-használat illetékének megszabását illeti, hogy legkésőbb tizenöt nappal az igényelt területre kell beadni a kérvényt, ugyanis az eddigi egy hetes időtartam nem bizonyult elegendőnek a kérvények elbírálásánál.
Angyal Béla képviselő értetlenül állt a változtatás előtt, mivel szerinte elegendő a hét napos határidő. Németh Ivett hivatalvezető úgy indokolta a változtatás szükségességét, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a kérvények elbírálásához.
Angyal véleménye szerint ez a határozat a vásári árusok ellen irányul, erre a hivatalvezető azt feleli, hogy elsősorban a reklámanyagok kihelyezése miatt szükséges.
Fekete Attila független képviselő felszólalásában az ebadó eltörlését tartaná indokoltnak, mivel szerinte túlságosan diszkriminatív, hiszen csupán a kutyatartókat sújtja, más kisállattartóra ez nem vonatkozik, valamint megjegyezte, hogy így is kikerülhető az adófizetés.
Horváth Árpád polgármester annak adott hangot, hogy egy ideig ő is amellett volt, hogy eltöröljék ezt az adónemet, ugyanakkor szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a befolyó összeget részben a kutyamenhely fenntartására használják. A 2014-es évben tehát nem lesz adóemelés Gútán.
Borka Roland