Üdvözöljük Gútán!
2025. március 18. kedd, Sándor
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Havilapot ad ki a gútai önkormányzat

Hírek

február 7., 13:04 / Szerző: Administrator
Nem volt teljes egyetértés egy gútai havilap újbóli kiadása terén, mégis megszavazták a képviselők. Legutóbbi ülésükön is terítékre került a gútai havilap kiadása, ezúttal a Gúta TV kft. tevékenységének bővítéséről volt szó.

Nem volt teljes egyetértés egy gútai havilap újbóli kiadása terén, mégis megszavazták a képviselők. Legutóbbi ülésükön is terítékre került a gútai havilap kiadása, ezúttal a Gúta TV kft. tevékenységének bővítéséről volt szó.

Ugyanis a folyóiratot a társaság adná ki, ezért szükséges az alapítólevél megváltoztatása illetve a vállalkozói tevékenységek közé is szükséges belefoglalni.

Angyal Béla képviselő nem örül a javaslatnak, szerinte a város pénzén kívánnak választási újságot kiadni. Kemény szavakkal fogalmazta meg mondandóját. „Arról van szó, hogy idén választások lesznek. Eddig nem adott ki az önkormányzat lapot, most hirtelen ki kell adni. Nem értek ezzel egyet. Nagyon kilóg a lóláb. Néhány hónappal választás előtt kiadunk egy havilapot. Indoklásként azt hozták fel, hogy annyi a híre a városi tévének, hogy szükséges nyomtatott változatban is kiadni. Mennyire lesznek frissek a hírek, ha havilapot kiadunk? Szerintem a netes tartalmat kellene magasabb szintre emelni.” – fogalmazatott felszólalásában Angyal.

Madarász Róbert (MKP) képviselő kiegészítő javaslattal élt. Szorgalmazza, hogy a televízió tevékenységének bővítésekor lehetőség nyílik nemcsak újság és folyóiratok, hanem egyúttal esetleg a könyvek kiadását is belefoglalhatnák. Rigó Magdolna (MKP) képviselő Angyalnak intézve szavait megvédte a havilap kiadásának szükségességét. „Nem azért adunk ki lapot, mert választási év van, hanem a kulturális bizottság által kidolgozott városi kulturális koncepcióban is szerepel. 2013-ban terveztük, azonban akkor nem találtunk pénzeszközöket a kiadásra. Idén sikerült. Azzal, hogy a Gúta TV-hez kerül a kiadása, bizonyos összeget megspórolunk.” – mondta Rigó.

Ferencz László (Most-Híd) képviselő értelmetlennek és feleslegesnek tartja a havilap kiadását. „Egy évre rá a testület rájön, milyen felesleges invesztíció is volt.” – mondta.

Lengyel István (független) képviselő, a Gúta TV egyik ügyvezetője szerint a televízió internetes oldalának folyamatos frissítése illetve a nyomtatott lap fúziójából adódóan elektronikus formában adnák ki a lapot, mivel éppen a nyomdai költségek jelentik a legnagyobb tételt. Ugyanakkor felmerül még a kézbesítés kérdése is, amivel kell számolni, hiszen az előző kiadványnál is adódtak ilyen jellegű nehézségek.

Kürti Endre (MKP) a Gúta TV másik ügyvezetője az ülésen elmondta, szerinte nincs túl nagy jelentősége egy havilap kiadásának, ugyanakkor nem egy elvetendő dolognak tartja. „Megvalósítható nemcsak a havilap, hanem az internetes módozatokat frissíteni. Korábban volt, majd elhalt. Kolléganő (Csóka Regina, a szerk.megj.) visszatér anyasági szabadságáról, így ellátja az ezzel kapcsolatos feladatokat.” – fogalmazott az ügyvezető.

Horváth Árpád (MKP) polgármester elmondása szerint több ezer olyan lakos él Gútán, akik igénylik a nyomtatott lapot, nemcsak idősek körében, hiszen vannak, akik szeretik kézbe venni az újságot.

Az önkormányzat végül tizennégy képviselő támogatásával rábólintott a tervezetre, azaz a Gúta TV kft. vállalkozási területét kibővítették az újság és folyóiratok valamint könyvek kiadását illetően. Korábban már megszavaztak 8800 eurót erre a havilap kiadási költségeinek térítésére, az első lapszám a tervek szerint márciusban jelenik meg. Tartalmáról és felépítéséről a február végén esedékes testületi ülésen lesz szó.

Gútai közéleti havilapot 2003-tól adott ki az önkormányzat, 2009-ig havonta, de volt, hogy kéthavonta jelent meg. Nemcsak kiadási időszakok váltakoztak, hanem a név is változott. A Gútai Hírözön névből Gútai Hírmondó lett Mayer János, a művelődési központ igazgatója által vezetett lapnál. 2010-től javarészt kéthavonta került kiadásra, majd a megszorító intézkedések miatt megszűnt.

Borka Roland