Bemutatták az Életatlaszt Pozsonyban
Hírek
Sorrendben immár harmadik állomására érkezett a hellóGúta Polgári Társulat égisze alatt megvalósuló Életatlasz című rendhagyó fotókiállítás.
A Borka Roland vezetésével megvalósuló tárlatot a Pozsonyi Casinó Magyar Közösség Házának előadótermében állították ki. Az ünnepélyes megnyitón Gémesi Irén, az intézmény egyik műsorszervezője köszöntötte a több tucat megjelentet és a vendégeket, kiemelve a vidéki kulturális élet bemutatásának fontosságát.
„Nagyon öröm számunkra, hogy itt, a szlovák főváros szívében lévő magyar közösség házában köszönthetjük a gútai küldöttséget. Életatlasz a címe annak a rendhagyó fotókiállításnak, amelyet a hello Gúta Polgári Társulás mutat be tagjainknak. A fotókon ismert irodalmi történetek jelenetei láthatók gútai helyszíneken az ottani lakosok részvételével. A fiatal, tehetséges fotós, Karasz Viktor tárlatát Borka Roland állította össze.” – mondta Gémesi, majd átadta a szót az Életatlasz ötletgazdájának, Borka Rolandnak.
A rendező kiemelte az egymáshoz kapcsolódás fontosságát, valamint a tárlatról anyagát ismertette, illetve városukról, Gútáról is gazdag ismeretanyagot tárt a hallgatóság elé. A hellóGúta társulat segítségével készült mintegy tízperces videó a tárlat előkészületét mutatja be, Borka Roland spontán kiselőadásában kommentálta a mozgóképek helyszíneit, nagyobb betekintést engedve a teljes munkafolyamatba.
„Mindenekelőtt szeretném tolmácsolni a hellóGúta társulás elnökének, Forró Tibornak a köszöntőjét, aki sajnos egyéb elfoglaltságai miatt nem lehetett jelen ezen a mai találkozón. Az Életatlasz mindannyiunkról szól. Örömünkről, bánatunkról, ifjúságunkról és idősebb korunkról a barátság, szerelem és család kötelékében. Mintegy fél évig tartott a munka, több mint hetven embert vontuk bele és igazán szívetmelengető érzés, hogy most itt, ebben a patinás épület falai között a fővárosi embereknek is megmutathatjuk magunkat, kis közösségünket, Gútát.” – mondta az ötletgazda.
A megjelentek között neves és prominens személyek voltak, idősek és fiatalok egyaránt, hiszen ahogyan a kiállítás vezérmotívuma is adja, mind egyek vagyunk, különféle korokban és élethelyzetekben találkoztunk. Pompás és szemet gyönyörködtető képek mellett a könyvekből vett egyes idézetek elmesélnek egy új történetet, az életünkét.
Karasz Viktor, a projekt fotósa felszólalásában önmaga útkereséséről beszélt a jelenlévőknek, elárulta, kisgyermekkorától vonzotta a fotóművészet és jelenleg a gútai magánszakközépiskolában idegenforgalmat tanul.
A közönség soraiból több érdeklődő is kérdezett Gútáról, annak várossá alakulásáról, a hellóGúta társulatról és örömmel nyugtázták, az ifjúság vidéken is cselekvő és ötletes megvalósítással öregbítik szülővárosuk hírnevét.
„A szünetben többen odajöttek gratulálni, számos érdekes kapcsolatot szereztünk, amelyek még jól jöhetnek a jövőben. Igazán szakavatott emberek ajánlották fel a segítségüket. Megható és jóleső érzés.” – fogalmazta meg benyomásait Borka Roland.
Immáron harmadik állomásához érkezett az Életatlasz tárlat, a gútai premiert követően Kisbér látta vendégül ezt a rendhagyó fotókiállítást. A szervezők további szlovákiai és magyarországi településekre kívánják elvinni. Pozsonyban március 17-ig látható a tárlat.
vg
Szabó Bianka és Karasz Viktor felvételei