Együtt imádkoztak Gútáért
Hírek
Közös imádságra hívta a Szlovák Kultúra Barátainak Köre valamint a város vezetése, élén Horváth Árpád polgármesterrel az érdeklődő gútai közönséget. A városi hivatal előtti szökőkútban elhelyezett hatalmas adventi koszorú mellett mondtak ünnepi beszédeket a társulás nevében Nagyová Žofia, valamint a város első embere Horváth Árpád.
Nagyová felelevenítette az advent eredetét, kiemelve, hogy amíg él a remény, addig nincs semmi veszve. Ezt az üzenetet közvetítette a gútaiak felé a város polgármestere is. Beszédében kiemelte az adventi várakozás meghittségének fontosságát, valamint a befelé fordulás és az elmerengés időszerűségét, különös tekintettel a gútai vonatkozású eseményekre.
„Már több éves hagyomány, hogy advent első vasárnapján a gútaiak együtt gyújtanak gyertyát, nemcsak itt, az adventi koszorún, de a szívükben is gyújtanak egy pici lángot, a szeretet lángját.” – fogalmazott Horváth Árpád. Eszmefuttatásában kiemelte a nemzetek közöttiséget és az európaiságot, hogy kevés olyan ünnep van, amely Skandináviától Szicíliáig ennyire összefogná az embereket.
„Ám amennyire nemzeteket összekötő európai ünnep, meggyőződésem szerint annyira szükséges, hogy helyi, gútai közösségünket egybefogó esemény legyen. Számunkra, gútaiak számára, ünnepeink különösen fontosak. Mert úgy hisszük, hogy a karácsonyra való készület a közös játékban, éneklésben, népszokásaink felelevenítésében ölt testet és nem a bevásárlóközpontok arctalan fényreklámjaiban. Kívánok önöknek nyugodt, békés, igazi, szívet-lelket melengető adventi várakozást.” – mondta beszédében a polgármester.
Majd a történelmi egyházak képviselői közvetítettek szívhez szóló üzeneteket, kihangsúlyozva az együvé tartozás és a szeretet fontosságát.
Különbözőségük ellenére mind egyet hirdettek: legyünk lámpások, amelyek ilyen zord időszakban is mutatják az utat. Miközben közösen meggyújtották a városi adventi koszorún az első gyertyát, alapiskolás diákok énekkel köszöntötték a megjelenteket. Útravalóul pedig asszonyok daloltak a hazatérőknek.
Borka Roland
Kürti Zsolt felvételei