Viharos jövőt jósolnak a magyar iskoláknak – Országos tanévnyitó Gútán
Hírek
A helyi Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplomban Elek László komáromi járási esperes-plébános valamint Fazekas László református püspök ökumenikus istentisztelet keretében adott áldást. A szombaton tartott ünnepséget a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége szervezte.
Fekete Irén az SZMPSZ Komáromi Területi Választmánya elnökének beszédében elhangzott, hogy Gúta méltó helyet biztosított az országos tanévnyitó megrendezéséhez, hiszen az oktatási intézményei magas színvonalon képzik és nevelik a környék apraja-nagyját.
A rövid kultúrműsorokkal megtűzdelt országos tanévnyitón közreműködött Paszmár János, a helyi Művészeti Alapiskola igazgatója illetve a gútai Nagy István orgonaművész, valamint Józsa Mónika karnagy és a galántai Kodály oltán Daloskör.
A gútai Madarász Róbert, a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont igazgatója Birokra kelni a zúgó áradattal… című beszédében felhívta a figyelmet a szlovákiai magyar iskolák jelenére és jövőjére, amely vihart és özönvizet hozhat. Előadásában kitért arra is, hogy folyamatosan csökken az újszülöttek száma, s ezzel ellentétben rohamosan nő a szülőföldet elhagyók tömege, akik gyakran nemcsak a családjukat, hanem őseik kultúráját is elhagyják. Ugyanakkor összefogásra ösztönözte pedagógustársait.
„Mindenkor közösségben kell gondolkoznunk. Saját üstökénél fogva senki nem emelheti ki magát, együtt kell menetelnünk előre. Sziklaszilárdságú alapokra kell támaszkodnunk, hittel és reménnyel kell a jövőre tekinteni, s tehetségünkhöz mérten munkálkodnunk egymásért, egymást segítve, vállvetve a közös célért. Ez pedig szépen összecseng a tanári hivatásban rejlő abszurditással: hiszen a tanár akkor válik naggyá, ha a tanítvány több, jobb és nagyobb lesz, mint maga a tanító.” – mondta beszédében Madarász.
Jókai Tibor a SZMPSZ elnöke kiemelte, hogy a következő tanév egy nem megszokott év lesz, és szembesítette az egybegyűlteket a különböző problémákkal, melyek megoldásra várnak a közeljövőben. A szabad óraszámok ilyen jelentős mértékű csökkentésével oktatási intézményeink versenyképessége a többségi nemzet iskoláival szemben eltűnik. Ugyanakkor kitartásra és bizonyításra buzdította a pedagógustársadalmat.
Varga Tamás
Kürti Zsolt felvételei