Dickensi karácsonyt idéznek meg a kultúrházban
Hírek
A tartós emlékeket ígérő meghitt, szívmelengetően nyugalmas napon számos családias programban vehetnek részt az érdeklődők. Délután háromtól kézműves foglalkozás alatt megismerkedhetünk a népi technikákkal, lesz játszó- és gyermektáncház a Kikelet tánccsoporttal, valamint a képzőművészek és kézművesek kiállítására is sor kerül.
Igazán felüdítőnek ígérkezik este hat után a néptánc gála, ahol a gútai Kikelet tánccsoport ifjú tagjai mellett az ógyallai Bellő tánccsoport és zenekara illetve a Langalik néptáncegyüttes és kísérőzenekara, valamint a kisbéri Góbé zenekar is fellép és hozza kellő hangulatba advent idején. Ennek jegyében telik majd a táncoktatással egybekötött táncház, ahol a Góbé zenekar húzza a talpalávalót.
„Az év utolsó programja a karácsonyi ünnepváró táncház és kézműves foglalkozás lesz, ennek keretében készülünk fel a mendikálásra is. A mendikálás hagyományát két évvel ezelőtt elevenítettük fel és próbáljuk visszahozni a köztudatba: karácsony éjszakáján karácsonyi dalokat énekelve együtt járjuk a várost és kölcsönösen meglátogatjuk családjainkat.” – nyilatkozta portálunkban Angyal Réka Sára, a hagyományörző rendezvény főszervezője.
Az igényesen összeállított nap programjából nem hiányozhat a lélekmelegítő forró tea és forralt bor valamint a mendikálók éneke sem. Egy ilyen tartalmas karácsonyi programon még a szőrösszívű Scrooge úr is jól szórakozna.
-ka-