Megkezdődött az első 11 építkezési telek értékesítése a déli zónában
Hírek
A város törekszik a fiatal gútai lakosok lakóhelyükön tartására, és ezzel hozzájárulni a generációk folytonosságához és a város falusi jellegének megőrzéséhez. A támogatás elsősorban fiatal, házastársi kapcsolatban élő, gyermekes családokat érint. A kiválasztott szempontokkal a város közvetve támogatja a fiatal polgárokat abban, hogy megváltoztassák a városban a házasságkötések csökkenésének általános trendjét, a születések számának csökkenését, ill. képes lesz arra ösztönözni a fiatalokat, hogy korábban alapítsanak családot, és minél hamarabb vállaljanak gyermeket. A telkek eladásával kapcsolatban a város kedvező feltételeket alakít ki a családi házak építéséhez, mely végső eredményként befolyásolja városunk társadalmi életét is. Továbbá a városi telkek eladási szándéka tartósan bebiztosítja a város iskolai létesítményeinek fenntarthatóságát. A fiatal családok támogatásával a város támogatja az iskolai intézményeket és közvetetten a pedagógiai és nem pedagógiai alkalmazottakat, akik érvényesülhetnek városunkban. Ez a körülmény fejleszti az iskolai munkakörnyezetet is.
Egyéb feltételek:
a) a vevő két éven belül jogerős építkezési engedélyt intéz az adott területre a kataszterben történő tulajdonjog beírásától számítva.
b) A vevő vállalja azt a kitételt, hogy a családi ház építését az építkezési engedély jogerőre emelkedésének napjától számított legkésőbb öt éven belül befejezi (az építés befejezésének minősül a jogerős kolaudáció kiadása).
c) A város fenntartja magának az ingatlan visszavásárlási jogot, amely abból áll, hogy az eladó - Gúta Város az átruházás tárgyának visszaszolgáltatását követelheti - az ingatlant (vagy annak egy részét), feltéve, hogy az eladó visszaadja a vevőnek kifizetett vételár (illetve annak egy része az átruházás tárgyának egy részének visszaszolgáltatása esetén).
A város visszavásárlási jog gyakorlására jogosult, ha:
1. az átruházás tárgyára vonatkozó építési engedély érvényességének napjától számított 5 éven belül a vevő az átruházás tárgyán családi ház építését nem valósítja meg, míg az építés megvalósítását az átruházás tárgyán felépített családi ház jogerős kolaudációs határozatának kiadása jelenti.
2. a vevő az átruházás tárgya tulajdonjogának megszerzésétől számított 2 éven belül az átruházás tárgya nem lesz beépítve a családi ház alaplemezével, ideértve az épület durva alsó részének megépítését is valamint az épület külső falai legalább 1 m magasságig.
A visszavásárlási jogról az adásvételi szerződésben külön megállapodnak a felek, ez a jog az átruházás tárgyára való vevő tulajdonjogának megszerzésétől számított legfeljebb 6 évig tart fenn. A visszavásárlási jogot a város a megállapodás szerinti határidőn belül írásban jogosult érvényesíteni. A vevő köteles az átruházás tárgyát a visszavásárlási jog érvényesítéséről szóló értesítés kézbesítésétől számított 60 napon belül visszaadni az eladónak, a város köteles a vételárat megfizetni az átruházás tárgyáért a vevőnek abban az összegben, amelyben a vevő az átruházás tárgyát az eladótól az adásvételi szerződés alapján megvette. A város köteles az átruházás visszaadott tárgyáért a vételárat két részletben kifizetni, a vételár 50%-ának magasságát a visszavásárlási jog gyakorlásáról szóló értesítés kézbesítésétől számított 60 napon belül, ha a vevőnek nincs kifogása és egyéb fenntartása a visszavásárlási jog érvényesítésével szemben, a vételár második részét pedig az átruházás tárgya város általi tulajdonjogának beírásától számított 30 napon belül. A város visszavásárlási joga kataszteri ingatlannyilvántartásban bejegyzésre kerül. Abban az esetben, ha a város él a visszavásárlási joggal, és a vevő a tulajdonjog megszerzésétől az átruházás tárgyának visszaadásáig az átruházás tárgyát építéssel vagy egyéb módosítással értékesebbé tette, a vevő vállalja, hogy ezt személyes megegyezéssel oldja a várossal.
d) Abban az esetben, ha több pályázó azonos pontszámot kap, a sikeres pályázóról a város sorsolással dönt.
e) Az ingatlan átruházásról szóló határozat önkormányzat által való jóváhagyása előtt (az adásvételi szerződés megkötésének feltételeit teljesítő érdekeltek) lehetőség van ingatlancserére a sikeres pályázók között. A megvásárolt ingatlanokat a továbbiakban már nem lehet összevonni, azaz két telket összevonni egy egésszé, vagy kicserélni egy ingatlant egy másikra.
A vevő továbbá elfogadja azt a feltételt, hogy
- az adott területeken a mérnöki hálózatok és kommunikáció kiépítése folyamatban van
- a beépítés módja elhelyezési határozattal kerül meghatározásra, a tárgyban szereplő területek kihasználása családi ház építésére csak a déli zóna városfejlesztési terve szerint lehetséges
- A versenytárgyalás résztvevője elfogadja azt a feltételt, hogy az adott területeken az építkezési engedély kiadásához a terület földalapból történő kivonását a saját költségére intézi.
Az építkezési telek értékesítésére vonatkozó kérelmeket személyesen nyújthatja be a Gútai Városi Hivatal iktatójában, vagy postai úton, Mestský úrad Kolárovo, Kostolné nám. 1, 946 03 Kolárovo címen. A kérelmek benyújtási határideje 2023.február 28. 12:00 óra.
További információk: Gútai Városi Hivatal, Templom tér 1, 946 03 Kolárovo, I. emelet, 16-os irodájában
- Interneten: www.kolarovo.sk
- E-mail címen: info@kolarovo.sk vagy kovacs.zita@mestokolarovo.sk
- Telefonon: 035/7900911 vagy 035/7900941
Forrás: www.kolárovo.sk