Hatan sérültek meg a bikafuttatás első napján
Hírek
Hogy a bikafuttatáshoz mi köze lehet, az nem egyértelmű. Annyi bizonyos, hogy a féktelen állatok elől való menekülés ,,sport”-járól már a 14. századtól vannak feljegyzések, igaz, még nem a mai formájában. Napjainkban az ünnepség a pamplonai városházánál kezdődik a chupinazóval, azaz egy rakéta fellövésével, amit nagy, lelkes tömeg kísér figyelemmel. Szokás, hogy a fesztivál minden résztvevője ettől a pillanattól kezdve egy piros kendőt hord a nyaka körül, és azt csak a záráskor veszi le.
Ettől kezdve az ünnepek minden napján zenés ébresztőt tartanak a belvárosban, majd 8 órakor kezdődik a bikafuttatás, utána pedig az úgynevezett óriások, nagyfejűk, kilikik és zaldikók felvonulása, amelynek során nagyméretű, látványos bábokat hordoznak végig táncolva az utcákon. Az utolsó nap éjféljén újra a városházánál gyűlik össze a tömeg, és a Pobre de mí című egymondatos dalocskát énekelve búcsúztatja el az ünnepeket. Mondanunk sem kell, hogy ez a veszélyes rendezvény soha nincs sérülés nélkül, és gyakran jár halálos áldozatokkal. Ma egy résztvevőt fejsérülésekkel, másik 5 pedig kisebb- nagyobb zúzódásokkal került kórházba.
Forrás és fotó: wikipédia