Üdvözöljük Gútán!
2025. május 14. szerda, Bonifác
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Célba ért az idei Egy vérből valók vagyunk jótékonysági futás mezőnye Nagydobronyban

Hírek

szeptember 9., 07:37 / Szerző: villagutta
Célba értek a Ballószögről négy napja elindult Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban, 378 km-es távot teljesítettek, útközben pedig több gyermekotthonnak is adományokat adtak át.

A célba érkezést követő ünnepségen Gui Angéla, az Egy vérből vagyunk alapítvány alapítója, az esemény megálmodója elmondta: az idei immár a tizedik általa szervezett jótékonysági futás. Kiemelte, első ízben 2017-ben járt a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonban, azóta az alapítvány önkénteseivel együtt többször is hozott támogatást ide, valamint Rát községbe, a Szent Mihály Gyermekotthonba. A nagydobronyi intézményben élő 105 lány ezúttal a kérésüknek megfelelően sportcipőket kapott. Gui Angéla kijelentette: a két kárpátaljai gyermekotthon lakói „mindig és minden körülmények között” számíthatnak az Egy vérből vagyunk alapítványra „éppen úgy, mint a nemzettársaikra és az anyaországra”. Mint fogalmazott, „a nemzeti és az emberi összetartozás anyanyelve a cselekvő szeretet” és ezt az üzenetet viszik el mindenhová. A négy napon át tartó futás alatt több más gyermekotthonban is adományokat adott át az Egy vérből vagyunk alapítvány. Gui Angéla elmondta: a támogatás mindig célirányos, felmérik a helyi igényeket és olyan felszereléseket, eszközöket visznek az intézményekbe, amelyekre ott szükség van.

A gyermekotthon gondozottjainak nagy segítséget jelentenek a ma áradott sportcipők, azonban ezek szimbolikus jelentőséggel is bírnak. A gyerekek látják azt, hogy vannak emberek, akik 400 kilométert is képesek teljesíteni értük, akkor ők is képesek elérni a saját céljaikat – húzta alá Gui Angéla. A program estig tartó gyermekfesztivállal folytatódott, amelyen részt vett Csipes Tamara olimpiai, világ- és Európa-bajnok, Pupp Noémi olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok, valamint Gazsó Dorka olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok kajakozó is. Csipes Tamara az MTI tudósítójának elmondta, hogy már több éve támogatja a Gui Angéla nevével fémjelzett Egy vérből valók vagyunk alapítványt és örül annak, hogy idén végre sikerült eljutnia a nagydobronyi gyermekotthonba. Mindenkinek meg kell találnia csak az útját és azt, amiért tud küzdeni – fogalmazott. „Remélem, hogy ezt én a sporton keresztül is át tudom adni” – tette hozzá.

Forrás: MTI

Fotó: pixabay/Nagydobronyi Kistérség