Üdvözöljük Gútán!
2025. március 16. vasárnap, Henrietta
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Székely János szombathelyi megyéspüspök látogatása Gútán

Hírek

október 28., 19:09 / Szerző: villagutta
Székely János püspök atya nevével az is találkozhatott már, aki egyébként nem foglalkozik különösebben a vallási élet dolgaival. A szinte fáradhatatlannak látszó főpapot megtaláljuk a szociális hálókon, az elektronikus és nyomtatott médiában egyaránt. Részese a közösségi eseményeknek, és gyakran szólal meg az egész országot, sőt, korunk társadalmát érintő ügyekben. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész Kárpát-medencében ő a romák helyzetével legtöbbet és leghitelesebben foglalkozó egyházi személyiség, de talán nem is csak az egyházon belül. Ez utóbbi miatt látogatott el Gútára 2024. október 28-án a városi hivatal meghívására.

A látogatás főpapi szentmisével kezdődött a helyi római katolikus templomban, amelyet a helyi plébános, Nagy Péter János és Orsós Zoltán atya koncelebrálásával mutatott be a püspök atya. A szentmisén részt vettek a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola és a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpont diákjai, valamint a pedagógusok egy része. Székely János püspök atya a cigányság legismertebb szentjéről, a Spanyolországban született Boldog Ceferinoról (teljes nevén Gimenez Malla Ceferino) beszélt, felidézve a rozzant putriban született cigánygyermek életszentségig vezető útját.

Elmondta, hogyan sikerült hittel, becsülettel kivergődnie a szegénységből, és hogyan jutott el a vértanúságig, amit a spanyol polgárháború embertelen egyházüldözése okozott, amiért egy elfogott, bántalmazott fiatal spanyol pap védelmére kelt. A főpásztor azzal bátorította a gyerekeket, hogy az Isten szemében mindenki egyformán értékes. A Jóisten végtelenül értékes kincset rejtett el minden emberben- mondta. A szentmise után a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola közösségi termében folytatódott a programsorozat, ahol a püspök úr a cigányság történelméről és kultúrájáról tartott egy rövid, képekkel illusztrált előadást.

A szombathelyi küldöttségben volt a roma származású Orsós Zoltán atya, aki megható élettörténetét osztotta meg a gyerekekkel. A mélyszegénységből induló életút nem volt könnyű, mégis, amikor megérted, hogy az Úr munkálkodik benned, formálja a sorsodat, már minden lehetséges - mondta Zoltán atya, aki most Letenye község plébánosa, illetve aktívan kiveszi a részét a cigánypasztorációból is. A beszélgetés után Kacz Jenő, az intézmény igazgatója megköszönte Székely János atyának, hogy meglátogatta az iskolát, és buzdította a gyerekeket és a pedagógusokat egyaránt.

Halász Béla, Gúta város polgármestere elmondta, az önkormányzat minden segítséget megad, hogy az itt élő roma közösség be tudjon illeszkedni és fel tudjon zárkózni. A polgármester kiemelte, hogy sok olyan roma fiatal van, aki élt a város adta lehetőségekkel, és a kultúra, illetve a sport segítségével jelentős sikereket értek el. ,, Továbbra is ragadjátok meg a lehetőségeket, kövessétek a jó példát, és ami a legfontosabb: tanuljatok!- biztatta a fiatalokat a város vezetője.

Székely János püspök atya ezután a Nagyboldogasszony Egyházi Iskolaközpontot tekintette meg, ahol a helyi tanulókon kívül az előadáson részt vettek a Corvin Mátyás Alapiskola diákjai is, majd a egy szűkebb körű beszélgetés keretében a megjelent pedagógusokkal osztotta meg gondolatait, meghallgatva tapasztalataikat. Az intézmény vezetője, Tóth Árpád megköszönte a főpásztori látogatást, és a városról, valamint az iskolát bemutató kiadványokkal ajándékozta meg a püspök atyát.

 

Szerző és fotó: sj