Emelkedik jövőre az egészségügyben dolgozók bére
Hírek
A konszolidációs csomag elfogadása után az elfgadott törvénymódosítás növekedést jelent, 2025-ben háromról 6,44 százalékos, 2026-ban pedig 8,05 százalékos emelkedésről van szó. A módosítás értelmében az év utolsó hónapjában emelkedik az állam által biztosítottak kivetési alapja is, 4,5-ről 6,55 százalékra. A javaslatot előterjesztő egészségügyi minisztérium a kórházakban dolgozó egészségügyi szakemberek tömeges felmondásának megelőzésére hozták meg az intézkedést. „A módosítás nélkül fennállt a veszélye annak, hogy az egészségügyi intézményekben dolgozó szakemberek tömegesen felmondanak, valamint hogy a diákok körében csökken az érdeklődés az egyes egészségügyi szakmák iránt, az egészségügyi dolgozók elhagyják a pályát, vagy külföldre mennek dolgozni” – olvasható az anyagban.
A konszolidációs csomag elfogadásával az egészségügyi dolgozók fizetésének 2025-ös és 2026-os valorizálása a tervezett 9,7 százalékos emelkedésről három százalékra lassult. Az egészségügyi dolgozók bírálták a változtatásokat. Az ápolók és az orvosok kilátásba helyezték a túlóráik, valamint a munkaszerződésük felmondását is. Az orvosok már megkezdték a felmondások beadását, de közölték, hogy hajlandók tovább tárgyalni, és ha a kormány teljesíti a követeléseiket, készek visszavonni a felmondásukat. Főleg ahhoz ragaszkodnak, hogy tartsák be a korábbi kormány és az orvos szakszervezetek által aláírt 2022-es memorandumban foglaltakat. A memorandum a fizetésekről és a béremelésekről is rendelkezik. Az Orvos Szakszervezeti Szövetség követeli azt is, hogy a kormány nyilvánosan jelentse ki, hogy az állami kórházakat nem alakítják át részvénytársaságokká.
Fotó: pixabay