Üdvözöljük Gútán!
2025. március 16. vasárnap, Henrietta
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Rákóczi Szövetség: a középiskolák február 23-ig jelentkezhetnek a diákutaztatási programra

Hírek

február 6., 11:40 / Szerző: villagutta
A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjára február 23-ig nyújthatják be jelentkezésüket a Kárpát-medence országaiban működő magyar középfokú oktatási intézmények.

A szövetség csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a program 1994 óta töretlen népszerűségnek örvend az anyaországi és határon túli magyar középiskolák körében. A kezdeményezésnek köszönhetően évente diákok és tanárok ezrei emlékezhetnek meg közösen a nemzet történelmének jelentősebb eseményeiről, ezzel együtt erősíthetik az intézmények közötti köteléket, illetve személyes kapcsolataikat a különböző országokban élő társaikkal. A tavaly megszervezett mintegy háromszáz utazáson több mint tízezer diák és közel ezer pedagógus vehetett részt - írták.

Az idei programot március 8-a és 23-a között tartják, célja pedig az, hogy a Kárpát-medencei magyar középiskolások és tanáraik együtt emlékezzenek meg az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról - közölték. Ehhez az intézmények utazásonként legfeljebb 400 ezer forintos összeget nyerhetnek el a pályázaton. A diákutaztatási programban bármely Kárpát-medencei magyar középiskola részt vehet, amennyiben február 23-án éjfélig kitölti a szervezet honlapjáról elérhető online pályázati adatlapot és pályázatát pozitívan bírálja el a szövetség.  A programmal kapcsolatos részletes információk elérhetők a Rákóczi Szövetség honlapján, a rakocziszovetseg.org címen - áll a közleményben.

Forrás: MTI

Fotó: Rákóczi Szövetség fb oldala