Üdvözöljük Gútán!
2025. május 9. péntek, Gergely
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Szombaton temetik az elhunyt pápát

Hírek

április 22., 11:41 / Szerző: villagutta
Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren - jelentette be a Vatikán kedden.

Az egyház azt is tudatta, hogy a szertartást követően a pápa koporsóját a római Santa Maria Maggiore-székesegyházba viszik, és a néhai pápát ott helyezik majd végső nyugalomra. A gyászmisét a bíborosi kollégium dékánja, Giovanni Battista Re mutatja be, aki Ferenc pápa megválasztásakor elnökölt a konklávén.A Vatikán azt is közölte, hogy a pápa koporsóját szerdán átviszik a Szent Péter-bazilikába, ahol a hívők leróhatják majd kegyeletüket az elhunyt egyházfő ravatalánál.

A 88 éves korában, szélütés és szívelégtelenség miatt meghalt pápa koporsóját jelenleg a Szent Márta-házban őrzi a Svájci Gárda, ahol az egyházfő 12 éves pápasága alatt lakott. Az argentin Jorge Mario Bergoglio volt a katolikus egyház első latin-amerikai és egyben első jezsuita vezetője, és szintén ő volt az első, aki Assisi Szent Ferenc nevét vette fel pápaként. Halálhírét hétfő délelőtt jelentette be a Vatikán.

Forrás és fotó: MTI