A szeretet ingyen van
Hírek
Ünnepi szentmisével és egy színvonalas konferenciával ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját a Nagyszombat Egyházmegyei Karitász. A jubileumi ünnepségen Kürti Mónika, a Mi Gútánkért polgári tarsulás vezetője, önkormányzati képviselő, a szociális bizottság elnöke és Szlovák Vöröskereszt gútai elnöke, Csóka Regina, a városi huvatal szociális osztályának vezetője, valamint Sárközi János vettek részt. Az orsolyiták Szent Anna templomában Mons. Peter Šimko érseki vikárius volt a szentmise főcelebránsa.

Homíliájában elmondta, hogy a szeretet ingyen van, és ebben példát mutatnak a karitász munkatátsai, és az önkéntesek az egész egyházmegye területén. Az ünnepi szentmisén részt vett Jozef Viskupič, Nagyszombat Megye elnöke is. A konferencia a Nagyszombati Filozófiai Egyetem központjában zajlott, ahol a karitász történetével, jelenével és az állami intézményekkel való együttműködés jelentőségével ismerkedhettek meg a résztvevők. A segítő munka folytatódik, a tervek szerint az egyházmegyei karitász Gútán is bekapcsolódik a karitatív tevékenységbe. Köszönjük a gútai városi hivatal segítségét is!






