Sipos Dávid: „Zsigereimben érzem a zenét!”

Az embernek mindig jólesik, ha szakmailag elismerik. Jókor jött neked ez a díj?

Egy díj mindig jókor jön, ám lehet, most figyeltek rám. Egyre több helyen zenélek, és lehet, ez ennek is köszönhető. Jólesett az, hogy szakmai elismerést kaptam, ez hozzáadott érték. De nem szálltam el, hogy díjat kaptam. Hanem még jobban akarok bizonyítani, hogy megérdemelten kaptam a díjat. Azóta is jóval többet gyakorlok. Járok tanulni szaxofonozni.

Ott tartasz, ahol szerettél volna tartani?

Nem. Sajnos. Az a baj, hogy későn kezdtem. A zenei tanulást és a gyakorlást harminckét éves koromban kezdtem. Fiatalon, gyerekfejjel mégiscsak jobban felszívja az agy az információkat. Jobb lett volna korábban elsajátítani az alap dolgokat, mint most harminckilenc évesen. Jártam zenei iskolába, zongorára. Akkor még nem akartam zenélni. Nem érdekelt. Apu köztudottan a Wankel zenekarban játszott.  Szerettem járni a próbáikra.

Muzikális környezetben nőttél fel.

Mindig is szerettem a zenét. Abban az időben Bandri Jancsihoz jártam órákra, van neki egy zenés köre, ahol gyerekeket tanít zenélni. Klarinétozni akartam. Úgy emlékszek, odaadta a kezembe a klarinétot, hogy fújjam meg. Persze, nem tudtam, sípolt. Akkor azt mondta, üljek a dobokhoz, az jobban megy majd nekem. Ott doboltam az iskolai zenekarban, amivel egy Ki-Mit Tud-on első helyezést értünk el. A dobolás sokáig megmaradt, mert utána Hencz Tihinek is volt ilyen zenei köre és ott is dobos voltam a zenekarban. Egykori alapiskolai barátaimmal látogattam.

Milyen idősen kezdted?

Tizennégy-tizenöt évesen kezdtem hegedülni, aztán húszéves koromban az apu odajött hozzám, hogy mi lenne, ha szaxofonoznék. Értetlenkedtem, de aztán valahogy rábeszélt. Meglett az első hangszerem és nekiláttam. Sokáig senki nem tanított, tíz évig csak autodidakta módon tanultam. Csak a kromatikus skálát-t mutatta meg nekem a Bandri Jancsi, semmi mást. És onnét fejlődtem. Mindig kitartó voltam, mert apunak is volt gitárja, azzal is szoktam tanulgatni a szólókat. Akkoriban Santanát tanultam meg. A Samba Pa Ti dalt tanultam meg. Mindezt fél nap alatt.

Majd megmaradt a szaxofon neked.

Így van, egyre jobban megtetszett. Elkezdtem ilyen dalokat hallgatni. A Rudolf Cseku Čerňanský adta oda az egyik lemezüket, amit egy svájci stúdióban rögzítettek. Ott volt egy nagyon jó szaxofonos. De mindjárt a legnehezebbel kezdtem, mert virtuozitást akartam, és nem az alapokat tanultam, hanem szólózni volt kedvem. Bekerültem a Hodek Dávid zenekarába, és ő jó zenéket mutatott nekem. S akkor ment át a zeneszeretetem a jazz irányába. Majd egy pőstyéni bandához kerültem, ahol egy nagyon jó basszusgitáros volt, aki azt mondta, hogy folytatnom kell és ebben kiteljesedni. Hallgattam rá, mert nagyon jó akkoriban cseszlovák szinten elismert zenész volt. Ezután kerestem fel Muck Ferencet Budapesten. Három évig jártam hozzá, órákat vettem, sokat tanultam tőle. Zenekarokkal ismertetett meg. Neki köszönhetően jutottam be Gönczi Gábor zenekarába. Sőt, más, partizenekarokba, amelyekkel hajón is zenéltem. Skandináviát és a Földközi tengert is megjártam.Utána két évig Ávéd János-hoz jártam tanulni.

Mit adott neked az ott töltött idő?

Igazából ezek a nyaralóhajók csak munka szempontjából voltak fontosak. Zeneileg nem ad semmit. Van, aki ott megutálja. Mintha fizikai munka lenne. Olyan, hogy undorral csinálod, de kell a pénz. Skandináviában viszont élvezet volt játszani. Lényegében ott koncertszerű műsorokat adtunk, tomboltak az emberek. Jó élmény volt!

Miért jöttél vissza?

Megszületett a második kislányom. Úgy döntöttem, nem akarok olyan szituációba kerülni, mint az elsőnél. Mert előfordult, hogy két-három hónapra kijártam Svájcba, és visszajőve nem ismert meg a kislányom. Kellett néhány nap barátkozás, hogy ne legyek idegen számára. A második lányom születésénél döntöttem el, hogy nem megyek ki, hanem megpróbálok itthon valahogyan talpon maradni.

Hogyan?

Elhelyezkedtem az elsősegély orvosi szolgálatnál. Két évet lehúztam. Amellett zenélgettem, és elkezdtem építeni azokat a kapcsolatokat, amik a külföldi tartózkodásaim miatt meglazultak. Máig sokan megkérdezik, hogy itthon vagyok-e. Holott már hét éve nem voltam külföldön, hosszabb időre, zenekarral. Az volt a nagy ugrás, amikor Vadkerti Imi visszavett a nagyzenekarába, majd bekerültem a Kor-Zár együtteshez és így szép lassan megkerestek mások is. Gyűjtöttem a zenekartagságokat, hogy minél több helyen zenélhessek.

Ezt hallgatva kiemelkedő karriert tudhatsz magadénak. Mi az, ami hiányzik?

Nem is inkább a karrieremre értettem azt, hogy nem tartok ott, ahol szeretnék. Hanem a tudásomra értettem. Abban látom a sok hiányosságomat, van még hová fejlődni. Megpróbálom behozni. Abban szeretnék fejlődni, hogy azt tudjam eljátszani, amit érzek és amit az adott pillanatban érzek. Akkor jön rá az ember, mennyi mindent még nem tud, amikor elkezd igazán komolyan foglalkozni a zenével.

Sok hangszert kipróbáltál, mégis a szaxofon lett a szíved csücske. Mi benne a szerelem?

Nagyon megfogott a hangja. És örülök, hogy ez több embert is megérint. Szerintem azért, mert a szaxofon nagyon hasonlít az emberi hanghoz. Ugyanúgy le lehet utánozni szaxofonnal, amit elénekelnek. Ez az egyik legjobb az összes hangszer között, mert a lehető legpontosabban lehet kifejezni azt, amit igazán érzünk. Még Škuta Miki mondta, kevés neki a zongora, mert behatárol.  Ellenben a szaxofon hangja korlátok nélküli.

Több helyen is feltűnik a neved. Akár szólóban, duóban, nagyzenekaroknál. Ezek ilyen kis kirándulások?

És kihívások, mert mindenütt mást kell játszani. Jót tesz a különféleség, számomra ez nagy iskola. Hiába jó zenész valaki, ha csak egy stílust játszik, de számomra az az igazi tudás, ha minden stílusban jó. Népzene, világzene, jazz, pop – mind mást kíván. Nem egyszerű helytállni, de érdekel, és szívesen tanulok.

Szinte valamennyi stílusban játszol. Mégis, mi az, ami igazán közel áll a szívedhez?

Leginkább a jazz. És funky. Azt gyerekkoromtól szeretem.

Jazz az minőségi zene. Mennyire van itt arra közönség?

Sajnos nem nagyon. És aki van is… Tudni kell, hogy ehhez kell egy bizonyos intelligencia, hogy valaki ezt tudja hallgatni és értékelni,és igazán felfogni hogy mi is történik ott abban a zenében. Gútán még nem volt igazán igényes jazz-koncert, ami megtöltene egy nagyobb klubot. De ez nagyobb városokban is így van.

Úgy tudom, együtt zenéltél Pély Barnabással is. Hogyan találkoztatok?

Hodek Dávidék szoktak rendezni különleges funky-esteket a párkányi El Camino étteremben. Ő és Matus Péter basszusgitáros jó ismerősök, jól összehozták. Meghívták Pély Barnát, engem pedig szaxofonozni. Eztán több koncerten is együtt zenéltünk. E-mailben leküldték a számokat és aztán azokat játszottuk, ez próba nélkül működött. Jammelés volt.

Így jutottál el az A38-as hajóra, ahol versenyeztél?

Oda Takács Bálint dobos vitt, akivel a Hodek Dávidékon keresztül ismerkedtem meg. Ő egy Galánta melletti kis faluból Alsószeliből származik. Bálint ott ült a közönség soraiban, mert az akkori barátnője velünk énekelt. Utána telefonszámot cseréltünk, és felvetették, csináljunk egy fúziós jazz formációt. Összeszedte a zenészeket, saját dalokat írt, s ezeket megtanulva benevezett a versenyre. Jól haladtunk a megmérettetésen és a jazz-kategóriát megnyertük. Ám aztán nem használtuk ki a nyereményt, mivel Bálint hajóra szállt. Volt azért néhány fellépésünk, de aztán ez feloszlott.

Majd jött az alternatív rockot játszó Klinika zenekar, akik húsz év kihagyás után 2014-ben játszottak ismét.

Ez is érdekes volt, mert Varjú Attila, a Kor-Zár dobosa anno játszott a Klinikában. Akkoriban elég ismert zenekar volt. Zeneileg meglehetősen alternatív volt, és kihívó szövegeket adtak elő. Lényegében kemény kritikával illették a szocializmust. Az egykori szaxofonosuk helyére kerültem, mivel ő már rég letette a hangszert és azt nem lehet egyik napról a másikra visszavenni. A vezetőjük Czibula Csaba felkért engem. Kezdetben nehézkes volt, de aztán belejöttem és élveztem azt a fajta zenét is.

Hogyan néz ki nálad a jelenkor?

Korpás Éva új lemezén dolgoztunk, december 11-én lesz a lemezbemutató koncert a Jókai színházban. Valamint Vadkerti Imre készülő lemezén is közreműködöm, az előkészületek már megvoltak, egy alkotótáborban nagyon jó dalok születtek. Egy nap alatt öt dalt hoztunk össze. Elkezdtem őket hangszerelni. Mert ha úgy érzem, mélyen legbelül, hogy jó a dal, akkor azzal szívesen foglalkozom,és már akkor hallom hogy hogy fog megszólalni az egész együtt. Ezen kívül a budapesti Új Színházzal is dolgozunk, Beke Sándor rendezésében a Kakukk Marci zenés vígjáték zenéjét készítjük. A Kor-Zár zenekarral klubesteket szervezünk, ahová mindig egy ismert költőt hívunk meg és arra az adott estre megzenésítjük a verseit.Most jelenleg Pozsonyba Rado Tariškához járok szaxofonozni tanulni.

Akkor lényegében főállásban végzed a hobbidat.

Szerencsésnek is érzem magam. Hiszen egy kisvárosi közegben is megtaláltam a számításomat. Nem vagyok ún.: tűzközelben, azaz Pozsony vagy Budapest mellett. Ott sokkal nagyobb az esély, hogy megéljek a zenéből, de nagyon örülök, hogy sikerült itt kialakítom úgy az életemet, hogy azt csináljam, amit igazán szeretek.

Vannak saját szerzeményeid?

Írok dalokat, de még nem mutattam meg senkinek. Csak belekezdtem, félkész számok vannak, s amikor visszahallgatom, tetszik, de tovább nem igazán foglalkozom vele.

Önálló album?

Nem igazán gondolkodtam ezen. Nem hinném, hogy az instrumentális zene a mai világban könnyen eladható lenne,de lehet, hogy ennek is eljön az ideje.

Előfordul, hogy elégedett vagy a teljesítményeddel?

Nem lehet úgy jó zenész valaki, hogy nincs napi szinten kezében a hangszer. Magamból indulok ki. Olvastam John Coltrane életrajzát, amiben az áll, hogy ő napi akár tizenöt órát is gyakorolt. Zenésztársai azt írták róla, hogy koncert előtt, a szünetben, és a koncert után az öltözőben is gyakorolt. Kevés nála nagyobb hatású jazz-szaxofonos létezik a világon. A nagyok nem attól voltak azok, hogy mekkora tehetséggel születtek, hanem nagyon komoly munka árán érték ezt el. Szerintem is csak így működik. Hiába van tehetséged, ha nem fejleszted, és nem dolgozol keményen. Az nagy segítség, ha van tehetséged, de ha nem társul szorgalom hozzá, akkor képtelen vagy kihozni magadból a maximumot.

Ki az, aki neked irányvonalat mutat? Van-e személyes példaképed?

Nincsen kifejezetten példakép. Felnézek a nagy tudású emberekre. Nem az ismertség, hanem inkább a tudás az, ami igazán le tud nyűgözni. Tőlük tanulok a legtöbbet. Több stílusban játszom, így többen is hatottak rám. És mindegyik fontos volt. Ilyenkor is látom, mennyi mindent még nem tudok.

Mindig ott kötünk ki, hogy későn kezdted?

Próbálom behozni az elmaradásaimat, napi szinten több órát gyakorolok. Nagyon kemény munka. De sokkal jobban szeretek sokszor gyakorolni, mint zenélni. Megnyugtat és kikapcsol. Ugyanakkor kegyetlenül le tud fárasztani. Volt, hogy napi nyolc órákat is gyakoroltam. Nagyon sokat fejlődtem, de nem eleget. Tudom, mik a hibáim és min kellene még javítanom. Ám azért remélem, tudok még majd valamit villantani.

Valami határozottabb tervek?

Minél több jó zenekarban szeretnék játszani. És minél jobb zenét, jó emberek között. Nagyon jó, hogy fenn vagyok a színpadon és lüktet velem a zene, a zsigereimben érzem. Nem tudom, létezik-e olyan ember a világon, aki nem szereti a zenét. Az élő zene csodálatossága abban van, hogy amikor játszol, hangrezgéseket közvetítesz és energiát adsz át. Ezt szeretném. A zenét és a családot. Ez a két legfontosabb dolog az életemben. Sosem vonzott a hírnév, hanem a magam megnyugvására szeretnék zenélni és örömet szerezni az embereknek. Mert a zene nemzetek és vallások feletti. Mindenkit összehoz.

Borka Roland

Képek: Sipos Dávid archívuma