Az akarat hegyeket mozgat – beszélgetés Molnár Pállal, a móri Paulus Borház tulajdonosával

– Mondták itt, hogy Zürichből repültél ide, egyenesen a gútai fesztiválra. Honnan a kapcsolat Gútához?

Tulajdonképpen már évek óta járok ide a határ túloldalára is, Komáromba, Dunaszerdahelyre, és nagyon megszerettem az itteni embereket. Nagyra becsülöm a magyar közösséget, a vendégszeretetet, az értékeket, amiket őriznek. Most is Halász Béla polgármester meghívására jöttem, és Dusán barátom invitálására, aki a borászat termékeit értékesíti. Megtisztelőnek éreztem ezt a meghívást, szeretek itt lenni, és nagyon jól érzem magam.

– A barátaid említették, hogy elég kalandos életút van mögötted. Hogyan jutottál el Mórra, a borászatig?

Ez valóban nem egy kétperces történet. Én Móron születtem, de Székesfehérváron nőttem fel, 19 éves koromig éltem ott. Aztán egyszer csak úgy éreztem, hogy szűk nekem a város, az akkori Magyarország, a lehetőségek, és egyszerűen elindultam a világba – egy hátizsákkal, 20 dollárral a cipőmben és a személyimmel. 1971 novemberében, 19 évesen átszöktem a határon, és végül Svájcban kötöttem ki. Senki nem várt ott, senkim nem volt, de valahogy helyt kellett állni. Az első karácsony és az új év fájdalmas volt, idegenben idegenként, és megfordult a fejemben, hogy hazamegyek. De végül maradtam, megtanultam alkalmazkodni, és nekiálltam dolgozni.

– Miből lett ott megélhetésed?

Először alkalmazottként dolgoztam, aztán öt év múlva megalapítottam a saját vállalkozásomat a precíziós mechanika területén. 39 évig vittem a céget, főként az orvostechnikai iparnak dolgoztunk. Az első svájci CT-gép alkatrészei például a kezeim közül kerültek ki. Később 17 évig a Sauber Petronas Formula–1-es csapat beszállítója voltam. Ha felnézel az égre, és láátod, hogy megy ott valami- abban is benne van a munkám. Ma is működik a cég, mert  tíz éve eladtam ugyan – de nem aranybányát vett meg a vásárló, hanem gyémántbányát, ahogy mondani szoktam.

– Mi hozott vissza mégis Magyarországra?

Mi hozott haza? A hazám, a honvágy, a szülőföld emlékei.  Édesanyám móri sváb származású volt, és Mór gyerekkori emlékei mindig bennem éltek. Az ottani emberek, az összetartó család, a nagyszüleim, a szeretet – ezt semmi nem pótolhatja. Éreztem, hogy vissza kell adnom valamit abból, amit kaptam. Vettem egy kis pincét, aztán még egyet, majd szőlőt, és ma már 186 hektáron gazdálkodunk. A Paulus Pincészetben kétmillió liter bor érlelődik – a termés 85 százaléka Magyarországon kerül piacra, a többi külföldre, köztük ide a Felvidékre is.

– Mit üzensz a fiataloknak, akik ma keresik az útjukat?

Azt, hogy ne akarjanak egyik napról a másikra sikeresek lenni. Az életben mindent kitartással lehet elérni. Dolgozni kell, sokat, néha a végletekig. Nem a tehetség a legfontosabb, hanem az akarat. Én ma is azt vallom: az akarat hegyeket mozgat. Ha van célod, és hajlandó vagy érte küzdeni, akkor bármit elérhetsz – akár itt, akár bárhol a világon.

– Köszönjük az inspiráló szavakat, és hogy eljöttél Gútára.
Én köszönöm a meghívást – jó érzés újra itt lenni nálatok.

Sárközi János