A történelem hajnalán
Krónika
Szlovákia déli tájain már több ezer évvel ezelőtt élt vadászó, eszközöket használó Ősember. Allatbőrbe öltözve barlangokba húzódott, ott vészelte át a jégkorszak időszakát. Ebben az időben a családi közösség központjában az asszony, a nő áll (a matriarchátus időszaka).
A férfiak csonthegyű lándzsákkal vadásztak a vadállatokra. Ugyanez az eszköz szigonyként a halak megszerzésében is szerepet játszott. Az asszonyok gyűjtögettek: ehető magvakat, növények édes gyökerét, fák rügyeit. Ebből a korból a Csallóközben még emberi nyomokra nem akadtak.
Az átmeneti kőkor- i. e. 10 000-8000-ben vette kezdetét - vidékünkön kevés bizonyítható leletet hagyott maga után. Az újkőkor vagy csiszolt kőkorszak i. e. 5000-3500 körül kezdődött. Ekkor már felgyorsult az ember fejlődése. Halászó szigonyait csontból, fából alkotta meg, kőgyaluval csiszolta s tette alkalmassá a mocsári-folyóparti használatra. Magasabb fekvésű folyópartokon megtalálhatók táborhelyeik. Az ekkor élt ember már értett a kő csiszolásához, átfúrásához (kőbalta, kőkapa stb.). Csiszoló korongokat (kőgyalut) találtak Paton, Izsán és Dunamocs közelében. Duna- mocsnál a földmunkák során felszínre került egy kapa alakú csiszolt kő, felső harmadának közepén kör alakú nyílással. Ebbé nyelet helyezhetett a kor embere.
Tehát emberősünk Gútához közel már 4000 évvel ezelőtt művelte a földet., rendelkezett kőkapával. A múlt század végén a Csallóközben Végh Adorján gyűjtött össze kőszerszámokat Nemesóesán, Ekelen, Nagykeszin. Ebenhöch Ferenc Aranyoson, Csicsón, Kiskeszin, Komáromban és az akkori Bálványszakállason összesen 14 darab pattintott és csiszolt kőeszközt talált.
A Kis-Duna mátyusföldi oldalán, Vágsellyén és a Duna melletti Dunaradványon feltárt lelőhelyek arról tanúskodnak, hogy az itt előkerült agyagedényeket - vonaldíszes kerámia-maradványok - gazdáik már a kalásztermés magvainak tárolására használták. A földművesség és a fazekasság már - ha csak átmenetileg is - helyhez kötött életmódot feltételez.
A réz- vagy bronzkor kezdeti szakaszából származó közeli leletek (i. e. 2500-1800 év között) vallási hiedelmekről vallanak. Egyes műveltségi formákban (régészeti kultúrában) halottaikat kuporodott helyzetben temették el, és a másvilági útra edényeket, használati tárgyakat is mellékeltek.
Más hasonló korú kultúrák vallási hiedelmei alapján halottaikat hamvasztásos rítussal temették el. A közeli Virt határában feltárt hamvasztásos sírokban bronzkori tárgyakra bukkantak. Bronzkori települések voltak Radvány, Virt, Marcelháza és Hetény közelében.
A réz- vagy bronzkori lelőhelyek közül gazdagok a zsitvatetői és marcelházi urnatemetők.
A vaskor (i. e. 1000-800-ban vette ez a kor kezdetét) idején, a történelem előtti (prehisztorikus) időben az ember még szoros kapcsolatban állt természeti környezetével. Telephelyeit úgy szemelte ki, hogy a vadállatoktól, a vizek áradásától ne legyen veszélyeztetett. Ahol ilyen védett, magasabb helyet nem talált, cölöpökre építette lakhelyét, dr. Alapy Gyula: „Kamocsai cölöp építmények" c. tanulmányában közli, hogy a kamocsai szivattyútelephez közel a csatorna medrében 3 méter mélységben földbe vert és elkorhadt cölöpmaradványokra bukkantak. Ezek a valószínűleg emberi hajlék cölöpépítményei i. e. első évezredéből való.
A vaskor későbbi időszaka már konkrét, meghatározó népelemekhez kapcsolódott. A Csallóköz szomszédságában és a Kárpát-medence más tájain egymás mellett vagy egymást követően szkíták, kelták, illírek éltek. A kelták a IV. században özönlötték el tájainkat. Ok voltak az őskor legműveltebb népe. Általában nagy folyók közelében hozták létre otthonaikat. A Duna folyó neve is a kelta korból származik. Megyeres közelében az 1900-as évek elején avar sírokra bukkantak. A kavicsbányánál száznál is több avar sírt találtak a kavicsrétegbe ágyazva. Lovasnomád nép sírjai kerültek napfényre. Az avarok több mint 250 évig éltek vidékünkön.
Az avarokat megelőzően a népvándorlás kezdeti szakaszában más népek is előfordultak tájainkon. Az időszámításunk kezdetén a dákok, majd a rómaiak éltek hosszabb ideig szomszédságunkban, a Pannónia néven ismert római tartományban. Bár a Duna volt északi határvonaluk, gyakorta tartózkodtak annak bal partján is, eljutva egész Trencsénig. Római korból származó rézpénzeket találtak Gútán, Kamocsán, Szimőn és Naszvadon.
Ebben az évtizedekben éltek itt még kvádok, szarmaták, germánok és a hunok, akik fél évszázadnál hosszabb időt töltöttek nálunk. Ezután a gepidák következtek.
„A már említett avarok törzsei a VII. század körül a szlávok elődeivel közösen hozták létre a pannóniai szláv államot, amelyet nagymorva fejedelemségnek is neveznek."
A szlávok számos helyen létesítettek ún. mocsárvárakat, különféle erődítményeket. A legismertebb erődítményük vidékünkön a Duna mentén Visegrád volt. Egy-egy ilyen nagyobb föld- vagy mocsárvár (grad) körül tömörültek szláv csoportok. Nevezetesen az egymással érintkezésben álló morva- szlovák, pannonszláv (szlovén, horvát, szerb) és bolgárszláv népelemek. Ezek alkották a szláv etnikumot. A Nagymorva Fejedelemség - gyakoribb nevén Nagymorva Birodalom - fejlett várrendszerre támaszkodott (Dévény, Pozsony, Nyitra).
Annak ellenére, hogy eddig sem a tárgyalt történelem előtti korból, sem a magyar honfoglalás idejéből nem kerültek elő Gúta kataszterében kő-, bronz-, sem kora vaskori leletek (A Duna Menti Múzeum 1994. VI. 20-án kelt értesítése szerint), véleményünk szerint éltek itt időnként halászattal foglalkozó népek. Főként a vaskorban elterjedt hálós halászat korában lehettek csónakkal megközelíthető halásztanyák, halászó helyek. Fontos, élelmet adó foglalkozás volt a halászat és a vízimadarak elejtése, főként az avarok életében.