Nevezetes halfogás
Krónika
NEVEZETES HALFOGÁS
Régebben — mesélte nagyapám — nem voltak gőzmalmok, sem villanymalom, hanem a vízimolnárok őröltek, vízimalmok voltak. A Vágdunán akkoriban ezekből 10-12, vagy tán 20 is volt. Ott őrölték a búzát, a kenyérnek valót. A molnárok segédei olyan ivós, részeges emberek voltak általában...
A vizekét akkor a hálászok birtokolták. Nagy hálászatok voltak akkoriban, s a leghíresebb hálászgazda Angyal Dömötör volt.
A víz — a Kis-Duna, Nagy-Duna — le egészen a komáromi Lándorig, az mind az Angyal Dömötörnek a bérlete volt, amit a hercegprímástól
bérelt, mert a víz a primacia birtoka volt, régén elpörölte már Gútától.
A hálászok leméntek egyszer Górára. Az a Vág-Duna torkolattól kb. 3 kilométerre léhetétt. Ott vetéttek „tanyát". Tanyának nevezték a hálászok azt, amikor nagy hálót vetnek és halat fognak.
Akkor heten voltak. Hat volt a hálász és a hetedik a hálászgazda. Jó kövér embér volt, olyan 150 kg körüli bácsi. O volt a tanyavető.
Hajnalodott. Az első tanyát mégvetétték — hát nemigén akadt benne csak égypár keszeg, még itt-ott egypár süllő, ez-az.
A második tanyát mikor vetették, akkor kezdett a nap kelni. Kihúzták a hálót. Érezték, hogy nagy húzása, mozgása van a hálónak!
— Dömötör bácsi, lesz ám fogás, mert érezzük, hogy a hálót húzza! - mondták a hálászok.
Hát, ki is húzták a nagy hálót, és bizony a hal helyétt égy embért húztak ki belőle.
Elszomorodtak a hálászok, mert a monda, még a babona azt tartotta, hogy avval a hálóval már nem szabad halászni, amivel holt embért húztak ki. Azt el kell égetni! Ezek még nem szerették volna, mert nagyon sok pénzbe került volna égy ilyen nagy háló, hát hogy még né lássa valaki, abbahagyták a halászást.
— Gyerekek, valahogy tégyük ki a homokra ezt a halottat! - mondta a hálászgazda. Kitették a homokra.
—Együnk az eső húzásbú, főzzünk hallevest!
Néki is fogtak a hálászok hallevest főzni. A hullát ott hagyták, messze, kb. 200 méterre a zátonyon. Azt gondúták, az má úgyse mégy sehova sé!
Ok még nékifogtak a főzéshez, aztán mikor kész vót, elkezdték észégetni. Beszélgettek, hogyan lehetne étussóni ami történt, mer hát a gútai nép akkor, ha mégtudja, nem vészi még tőlük a halat.
Ahogy így beszélgetnek, egyszer odaköszön égy embér:
—Adjon Isten jó reggelt!
Megborzadva nízik, hogy a hallott főkét! Mégismerték, hogy a Fülöp Ignácnak a mónár segídje, égy ríszégés embér vót!
—Hát téveled mi van?
— Hát - aszongya - én előbb méntem haza a kocsmábú, nemrígén, be vótam igén rúgva, beleestem a vízbe és aztán idáig éméntem a víz alatt, észundítottam égy kicsit a víz alatt...
— Hát, hugyan hogy nem hátál bele, mink azt gondútuk, hogy hallott vagy, nem is szuszogtál
—Hát - aszongya - ez így történt!
Jó van!
Örültek a halászok, hogy nem köllött új hálót venni, s nem köllött a csendőrségnek sem jelenteni az esetét.Ez is örült, hogy kifogták a vízbűi, mert ha tovább benne marad, csak belehal!
