Üdvözöljük Gútán!
2025. március 27. csütörtök, Hajnalka
Szórványos felhőzet
6 °C
Szórványos felhőzet

Lámpások- Özvegy Mehrli Antalné Khély Adél

Krónika

július 21., 20:39 / Szerző: villagutta
Nem csak a gútai gyerekeket tanította, nevelte 43 éven át, hanem tevékenyen kivette részét a Római Katolikus Leányegylet munkájából is.

Özvegy Mehrli Antalné Khély Adél Budapesten született s iskoláit is ott végezte. Tanítói működését Gútán kezdte 1897. évben s 43 évi működés után ment nyugdíjba. Férje a gútai róm. kath. fiúiskola tanítója volt 13 évig. A világháború kitörésekor hadba vonult s 1916-ban hősi halált halt a galíciai fronton. A magára maradt családot sok küzdelemmel tartotta össze. A bánat és szenvedés mellett még a hontalanság kálváriáját is végig kellett küzdenie. A mélyen áthatott hazaszeretetet mind kis tanítványai, mind édesgyermekeinek szívébe is beleplántálta. Gyermekeit nagy anyagi áldozattal szintén a tanítói pályára nevelte. Iskolán kívüli működésének tere a Róm. Kath. Leányegyesület volt.

Forrás és fotó: Nemzetnevelés, 1940. szeptember 1.

Szerkeszti: Sárközi János