A magyar jakobinusok kivégzése - 1795. május 20.

A magyarországi mozgalom és maga eszmeiség nagyon szorosan kötődik Martinovics Ignáchoz, aki rendkívül sokféle, hol nemes, hol sötét szerepet játszott ebben a történetben. Az egykori ferences szerzetes volt tanító, majd a lembergi egyetem tanára, később, hogy karrierjét biztosítsa, a bécsi titkosrendőrség besúgója lett. Főként a szabadkőműves szervezkedésekről jelentett, de mint igazi beépített ember, jó viszonyt ápolt a páholyok vezetőivel is. A baj akkor kezdődött, amikor rövid, kétéves uralkodás után II. Lipót császár meghalt. Az új udvari struktúra már nem tarott igényt Martinovics szolgálataira, ezért elbocsátották, ami komoly egzisztenciális csapást jelentett számára. Valamit kellett kezdenie magával, ezért a legkönnyebb pénzszerzési módot, a politikát ragadta meg. Szervezkedni kezdett, és felvette a kapcsolatot a forradalmi eszméket valló nemesekkel, tisztviselőkkel és irodalmárokkal. Köztük volt Kazinczy Ferenc és Batsányi János is, bár ők mindvégig mellékszereplők maradtak. Martinovics Ignác két szervezet munkájába kapcsolódott bele, egyik volt a Reformátorok Társasága, a másik pedig a Szabadság és Egyenlőség Társasága. Ennek a két szervezetnek munkáját szerette volna kiterjeszteni, ám minden igyekezete ellenére ez a két csoportosulás nem számlált többet 100 tagnál országszerte.

Ez sovány eredmény volt, ráadásul 1794 júliusában a szervezkedés a bécsi titkosrendőrség tudomására jutott, és július 23-án Martinovics Ignácot, mint az összeesküvő hálózat főigazgatóját, letartóztatták. Ő rögtön kitálalt mindent, sőt, hogy szerepét kidomborítsa, erősen fel is nagyította a mozgolódás jelentőségét, bár az semmilyen komoly veszélyt nem jelentett a birodalomra nézve. Hamarosan tömlöcbe kerültek az említett társaságok tagjai is, és perüket először Bécsben, majd Budán tárgyalta a hétszemélyes tábla (ma talán a Legfelsőbb Bíróságnak felelne meg). Az ügy jelentéktelenségéhez képest súlyos ítéletek születtek, Martinovics Ignácot és az igazgatókat fej- és jószágvesztésre ítélték, és még 42 halálos ítélet született. Az utóbbiakból végül aztán csak kettőt hajtottak végre, de látszott, hogy I.Ferenc császár példát akar statuálni. A budai Generális- kaszálón egy tavaszi napon, 1795. május 20-án megjelent a hóhér, és nyilvánosan kivégezte Martinovics Ignácot, Laczkovics Jánost, Sigray Jakabot, Hajnóczy Józsefet és Szentmarjay Ferencet. Az összeesküvés további résztvevőit súlyos várfogságra ítélték, köztük a már említette Kazinczy Ferencet is. A kivégzés helyét ma Vérmezőként ismeri utókor.

Szerkeszti: Sárközi János

(képek: wikipédia)