Drótoznyi, fótoznyi! Mivel foglalkozott a drótostót?

A 19. század elején főként Árva, Trencsén és Liptó vármegyékből indultak útnak a szlovák vándoriparosok, hogy bejárva az országot télre egy kis keresetet vigyenek az otthon hagyott családnak. Akkor még a tót megnevezés miatt nem sértődött meg senki, és Budapesten éppúgy, mint a legkisebb faluban mindenki tudta, ki a drótostót. Amikor még cserépedényeket használtak, akkor ügyesen font dróthálóval a megrepedezett fazekat fonta körbe, hogy az össze ne törjön, vagy ne eressze a vizet. A 20. században, amikor már a vasedény volt elterjedtebb, akkor a lyukas bögrét, lábost vagy fazekat foltozta meg úgy, hogy később az edény inkább a folt mellett lyukadt ki, de a drótos munkája tartott. Szerszámait, a drótozáshoz szükséges anyagot a hátán cipelte, később már kerékpáron tolta. Rossz magyarsággal kiáltozta utcahosszat, hogy:,, Drótoznyi, fótoznyi!” Sokan behívták, az elvégeztt munka után járó fizetség mellé pedig mindig kapott egy pohár bort, vagy kupica pálinkát. Aztán az öregekkel együtt kihalt ez a mesterség is.

(sj)

Fotó: Soproni Múzeum, Csík István felvétele