Rangos kitüntetésben részesült városunk három polgára
Kultúra
A művészeket, közéleti személyiségeket, pedagógusokat méltató díjat Gubcsi Lajos alapította 38 évvel ezelőt, és eddig közel 600 ember részesült a rangos kitüntetésben. A Gútán megrendezett jeles esemény 2024. december 7-én egy méltó tiszteletadással kezdődött, ugyanis emléktáblát avattak a két világháború között ismert és elismert költő, pedagógus, népszínműíró, Borka Géza tiszteletére. Borka Géza Gútán született 130 évvvel ezelőtt, és a második világháború végén Magyarországra menekült, ahol a Kaposvári Tancsics Mihály Gimnáziumban tanított. Az intézményben ma is szeretettel örzik és ápolják emlékét, szellemi örökségét, és születésének 100. évfordulóján egykori diákjai emléktáblát helyeztek el a gimnázium falán.
Most Gúta városa tett eleget a megtisztelő kötelességnek, és az Adamis Anna Művelődési Központ előcsarnokában egy vörös márvány emléktáblával fejezte ki megbecsülését. A rendezvényen részt vett Vámosi László, a Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, aki elmondta, hogy Borka Gézára diákjai úgy emlékeznek, mint aki nem csak a tanított, de szerettel és meggyőződéssel nevelte diákjait emberségre és magyarságra. Halász Béla, Gúta város polgármestere felolvasta Borka Géza fiának, az Oslóban élő 93 éves Borka Lászlónak a levelét, aki köszönetet mondott a városnak, hogy nem feledkeztek meg édesapjáról, aki mindig nagyon kötődött gyökereihez. A méltató beszédek után Halász Béla, Csáky Pál és Vámosi László ünnepélyesen leleplezték az emléktáblát.
Ezután vette kezdetét a gálaműsor, melyben felléptek a Corvin Mátyás Alapiskola, és a művészeti iskola diákjai is. A díjazottak méltatását Gubcsi Lajos, és Csáky Pál, egykori miniszterelnök-helyettes végezték felváltva, hiszen magyarországi és felvidéki személyiségek egyaránt elismerésben részesültek. A Gútán megrendezett esemény keretében 14 személy vehette át a dírendszer különböző elismeréseit, köztük színművészek, pedagógusok, papok és a kulturális, valamint a közélet szereplői, akik bizonyították elkötelezettségüket a magyarság iránt.
Külön öröm számunkra, hogy a díjazottak között van városunk három polgára, Szabó Ilona a gútai Művészeti Alapiskola igazgatónője, Halász Béla polgármester és Vermes István Koppány hagyományőrző lovasíjász. Ha nem is gútaiként, de elismerésben részesült Peczár Károly hivatalvezető-helyettes, aki aktív szervező munkával tevékenyen bekapcsolodik városunk életébe.
A gálaműsor végén Halász Béla polgármester köszönetet mondott, amiért ebben az évben Gúta adhatott otthont a Kárpát-medencében elismert díjátadó rendezvénynek. Saját kitüntetésére reagálva pedig kiemelte, hogy:,, Ez a díj valójában azonban minden egyes gútaié, aki a magyar kultúráért, a közösségért, a megmaradásunkért dolgozik."
Szerző: sj
Fotó: Gúta Város