Megy, megy a mese, mint a folyam és viszi az olvasót...

,,S ekkor jön ez a titán a krőzusi gazdagságával! Csak úgy dőlnek tolla alól a friss típusok, új, eleven emberek rajokban. Török világ. Erdély aranykora. A nábob, Kárpáthy Zoltán és ki győzné elszámlálni. Ha minden alakja megelevenednék, a mely fényes fantáziájából kihasadt és a koporsója előtt menne, el volna állva az út az Akadémiától a Kerepesi temetőig daliákkal, pánczélos hősökkel, spahikkal, janicsárokkal, tündérekkel, najádokkal, nymphákkal, gnómokkal, apró batoungi emberkékkel.

Az volna az igazi, színekben gazdag fejedelmi temetés! Nemcsak hogy első volt itthon, de a világon is, ami a mese folyamatát illeti. Megy, megy a mese, mint a folyam és viszi az olvasót, nem lehet a könyvet letenni. Látod, hogy csupa valószínűtlenség, boszankodol is ha realista, naturalista vagy, de hasztalan, nem bírsz megválni tőle, elbűvöl, lebilincsel, nem ereszt.

Csak az egy idősb Dumas mérhető össze vele e tekintetben, de az is csak egyik regényében, a «Három testőr»-ben éri némileg utól, de felül nem múlhatja, mert Dumasban csak a szellem sziporkázik, de Jókaiban a humor nemes nedve csordul ki s ez a sovereign, ez az arany a szellemi tulajdonok közt. Az előbbi csak az elmének egy-egy szikrája, a másik is az, csakhogy előbba szivén megy keresztül.