Légy áldott, Szent István király!

A pogány törzsi berendezkedést meghaladva a király felismerte: ha a magyarság nem illeszkedik be a keresztény Európa közösségébe, akkor szétforgácsolódik és elveszik a nagy világpolitikai mozgások árnyékában. Ezért építette ki a keresztény királyság szilárd intézményrendszerét, amelyben az egyház különleges szerepet kapott. Egyházmegyéket hozott létre, püspökségekkel és érsekséggel biztosítva a hit terjedését, s ezzel együtt a kultúra, az írásbeliség és az európai jogrend alapjainak meghonosodását is. Ez a lépés nem csupán vallási fordulatot jelentett, hanem a magyarság csatlakozását a keresztény Nyugat szellemi és politikai közösségéhez.

István nemcsak építő, hanem védelmező király is volt. Megértette, hogy az ország fennmaradásának feltétele a rend és a béke, amelyet karddal és törvénnyel egyaránt óvni kell. Harcolt a külső fenyegetésekkel szemben, és szilárd kézzel törte le a belső lázadásokat, mindig a közösség egységét tartva szem előtt. Uralkodásában egyszerre testesült meg a fegyveres védelem és a jog rendje, az oltalom és az igazságosság.

Életműve nem merült ki földi hatalomban. Példája szentté vált már saját korában, de hivatalosan is az üdvösség fényébe emelkedett: 1083-ban, I. László király kérésére VII. Gergely pápa a szentek sorába iktatta fiával, Imre herceggel és az Itáliából érkezett Gellért püspökkel együtt. Ez a kanonizáció nem csupán vallási aktus volt, hanem annak az elismerése is, hogy a keresztény magyar állam, az európai történelem részévé vált.

Amikor ma, augusztus 20-án Szent István királyra emlékezünk, egyáltalán nem csak a történelemre tekintünk vissza, hanem saját létünk gyökereireit látjuk. Szent István öröksége azt hirdeti: csak akkor maradhatunk fenn, ha képesek vagyunk értékeinket megőrizni, ugyanakkor nyitottan kapcsolódni a nagyobb közösséghez. Államalapító királyunk örök üzenete az összetartozás, a hit és a felelősséggel vállalt jövő.

(sj)

Fotó: wikipédia