Vermes Balázs a közösség természetes embere

Vermes Balázs a Gútához tartozó Csörgőben, páratlan zöldövezeti környezetben lelt iránymutatásra. Élénk elhivatottság jellemzi. Ezt láthatta meg benne a világhírű lóedző, Monty Roberts, amikor asszisztensévé választotta. Még az út előtt beszélgettünk.

A Komáromba tartó főút temetőnél lévő betonútján jutunk el a Vermes tanyához. Jellegzetesen az út végén egy egészen másfajta környezetbe csöppenünk, madárcsicsergés mellett kalapálás hallatszik. A szomszédságban lévő szivattyúállomás felújítása zajlik. Mégis kellemes az időtöltés egy árnyékos szaletli alatt, ahol egy órán át beszélgettünk. Elsőként a Monty Roberts, vagy ahogyan a legtöbben ismerhetik, A suttogó melletti munkáról értekeztünk. „Egy lovas magazinban láttam egy felhívást, hogy Monty Roberts asszisztenst keres maga mellé. Itthon is és a barátaim is noszogattak, adjam be a jelentkezésemet, merthogy a magyar nyelvterületről keres maga mellé egy embert. Ez mindenképpen izgalmasnak hangzott. Jelentkeztem. Majd pedig a sors úgy hozta, hogy a Kassai lovasíjász iskola egyik bemutatóján meglátott, majd eljött hozzánk, elbeszélgettünk. És utána meghozta döntését: személyi asszisztensként engem választott.” – mondja Balázs. Ugyan a feladatköre még nem teljesen tisztázott, ám már most számos ígéretes lehetőséget lát maga előtt. „Még nyolcvan évesen is járja a világot, bemutatókat tart, s ehhez a fizikailag is megterhelő feladathoz keres segítőt. Emellett a tanítványa is leszek, s első kézből szívhatom magamba a tudást és azt a mérhetetlen tapasztalatot, amivel rendelkezik. Óriási megtiszteltetés ez számomra, hogy olyan ember mellett tanulhatok közvetlenül, akinek munkássága meglehetősen befolyásolta az életemet. A könyvein nőttem fel. Szeretnék a lehető legtöbbet megtanulni tőle. Ez nem néhány hetes vagy hónapos kurzus, hanem hosszú éveket leszek a társaságában. Ez a folyamatos együttlét lehetővé teszi, hogy olyasmit is eltanuljak, amire másnak nem igazán volt lehetősége. Ettől is különleges ez az egész.”
 

Montynak Kaliforniában van egy ún.: FlagIsUp farmja, ahol a világ különböző pontjairól érkeznek a tanulók, hogy elsajátítsák a „lovakkal suttogás” híres módszerét, ami a lovak saját, belső kommunikációján alapszik, azaz a ló nyelvén megérteti magát és az így kialakult együttműködésnek köszönhetően erőszakmentesen lehet tanítani a lovakat. Először ide érkezik Balázs is. Legkorábban augusztus második felében kerülhet erre sor. Ő már nagyon izgatott. „Részemről minden készen áll, hogy részt vegyek ebben a szédítően izgalmasnak ígérkező kalandban. Befejeztem az iskolát, és a családi ügyeimet is elintéztem. Most jutottam el arra a szintre, hogy a saját életem éljen. Elindulok, hogy nagyobb tudással visszatérhessek. Ez az elképesztő tapasztalási lehetőség akkora hozammal rendelkezik mind kapcsolati, mind tudási és pénzügyi vonatkozásban, amit aztán kényem-kedvem szerint felhasználhatok az életemben.”

Balázs azt is mondja, hogy Monty egészen egyedi módon gondolkodik a lovak és az emberek közti kapcsolatokról, amik hatással vannak egymásra. Nemcsak szakmai, hanem emberi érdemeit is elismeri. „Ő úriemberként viselkedik. Akár a nőkkel, de akár mindenki mással is. Beosztja az idejét, figyel a másikra, ahogyan az tőle és a helyzetből a leginkább lehetséges. Ezt is szeretném eltanulni. Valamint engem mindig is érdekelt a western-lovaglás is. Amerika öt legjobb westernlovasa közül három az ő tanítványa. Nem beszélve a legfontosabb elsajátítanivaló módszerről, az ún.: csatlakoztatásról. Illetve olyan elképesztő kapcsolatrendszerrel rendelkezik, ami a világon egyedülálló. Mindközül megemlítem azt, hogy ő az angol királynő legfőbb lovas szaktanácsadója, s ha bekerülök az angol királyi lovas udvarba, számos olyan lovas betanítási módszerről szerezhetek tudomást, ami hatalmas előnyt fog jelenteni. Nem beszélve a nevéről, ami egy márka. Ha azt vesszük, hogy elmondhatom majd, hogy Monty Roberts tanítványa voltam, ez is ígéretes lehetőségeket rejt.” Meglehet, ilyen és ehhez hasonló lehetőségeket látott gyermekkorában is, amikor is belecsöppent ebbe az érdekes és kívülálló számára egészen idegen, ám mégis izgalmasnak tűnő világba.

Azonban elmondja, számára nem volt mindig egyértelmű, hogy a lovasíjászatot választja. Hétéves korában kezdte, és szép lassan bevonta őt ez az alapértékekre épülő, hagyományos életforma, amit az élete valamennyi területén próbál alkalmazni. „Kiskoromban az évek folyamán kikristályosodtak az ösvények, amelyeken elindulhatok, s a lovasíjászat egy szilárd alapot biztosított, kellő belső erővel és tartással látott el. Egyfajta útmutató, s olyan példaértéket hordoz magában, amihez érdemes felnőni. A cél, hogy olyan lovasíjásszá válhassak, akit képzeletemben megszerkesztettem.” Eszmefuttatásában rövid történelmi kitérőt tesz, amikor megemlíti Attila hunjait, akiket végtelenül egyszerű, becsületes, őszinte és barátságos embernek írt le, kiknek a szavahihetősége melletti kiállásuk olyan elemi erővel hatott rá, hogy ezt próbálja meg a jelenkorban is alkalmazni. Ami ebben a számos kihívásokkal rendelkező világban csak körülményesen kivitelezhető. „A becsület és a tisztesség, valamint őszinteség azok a javak, amikért a múltban az életüket adták az emberek. Ma már az anyagi világ és annak minden homályos mozzanata uralja a társadalmat. De ez nem viszi az embert előre a kiteljesedés felé. Épp ellenkezőleg. Felszínessé és hamissá tesz. Könnyebb elsimlizni dolgokat, mint tisztességesen bevallani hibáinkat és vállalni tetteinkért a felelősséget. A legfontosabb, hogy szellemileg, lelkileg és fizikailag a lehető legjobban legyünk összhangban önmagunkkal. Ha megvan az alap, akkor arra lehet építeni. S így igyekezhetünk összhangot teremteni a külvilággal is. Itt szegül egymásnak a nyugati és keleti világ. Ahogyan az ember természete is. Mindenkinek vannak hibái, előnyei és rossz tulajdonságai egyaránt. Kérdés csupán, melyiknek engedünk teret.”

Szinte kérdés nélkül szakadnak ki belőle a szavak. Ott visszhangoznak az ember fülében, így hajlamos elmerengeni. Mindezen tudása egy érdekes egyvelegből fakadt. Egyrészt a családi támogatásból nyert saját tapasztalatból, illetve a közösség visszatükröződő lelki visszfényeiből, másrészt szülői útmutatásból született.

Ugyanakkor valóban nem tartja önmagában. Szíves-örömest megosztja ez irányú tapasztalatait is az érdeklődőkkel. Nem hallgat el semmit. Sőt, nyíltsága már-már zavarba ejtő és szinte nem e világba való. Kíváncsiságot ébreszt a tekintetben, hogyan is lehet mindezen értékpéldákat a jelenkori világba helyezni. Meglepődnek, hogy sokkal könnyebben, mint gondolnák. „Csak tenni kell. Ilyen egyszerű. Nem kell feleslegesen túlbonyolítani. Példát kell mutatni. Régen mindig elöljárónak nevezték az élen haladókat. Ma azonban fölé- és alárendelt viszonyok uralkodnak. Van egy főnök, aki egy bizonyos számú alkalmazottért felel. Régkorban az elöljáró nemcsak fizikai erőben, hanem lelki és szellemi vezetőként is példát mutatott, és a közösség tagjai ehhez a mércéhez próbáltak felnőni. Együtt, közösen. Ma mindent a pénz irányít és a hatalmat a politika gyakorolja az emberek felett. Az anyagi eszközök sajnos elnyomják és kiszorítják a szellemi javakat. Ezen változtatni csak összefogással, a közösségben való gondolkodással lehet. A magam részéről csak példát mutathatok. Nem a világhoz akarok igazodni, hanem mindezt, amiben hiszek, s amit megélek a nap minden pillanatában, megpróbálom beilleszteni a világba. S aztán, hogy a világ mit is kezd ezzel, az majd az ő feladata lesz. Nem feltétlenül szükséges úgy viselkedni, mint a másik ember. Nem kell csalnom vagy tettetnem magam, csak azért, mert a másik is ezt csinálja. Járhatom a saját utamat, s akinek csatlakoznia kell, az mellém szegődik. Mindenki a saját tetteiért és dolgaiért tartozik elszámolással és felelősséggel.” Ezen életfilozófia elsajátítására leginkább a felnövő nemzedék tagjai a legfogékonyabbak. Ő is oktat és vezet az évenként megrendezendő gyermektáboraikban is. „Jó példákat találni a találkozásokkor. Van, hogy elhoznak olyan gyermeket, akiről azt állítják, problémás és kezelhetetlen. Aztán itt kiderül, nincs vele az égadta világon semmi gond. Ha mindjárt az elején tisztázzuk az ún.: játékszabályokat és azokhoz következetesen tartjuk magunkat, akkor az a gyermek már önmaga is hasonulni szeretne, nehogy kilógjon a közösségből. Így alakul ki egy követendő életformaminta. Mindig annak kell példaértéknek lenni, ami az adott egyén és közösség javát szolgálja.”

Balázs úgy mondja, hogy ő az élet valamennyi területén igyekszik a saját értékrendje szerint – amit elsősorban a lovasíjászatnak köszönhet – létezni. „Ha kell, akkor kapálás közben, vagy éppen a hivatali ügyintézéskor is lovasíjász vagyok. Mégpedig azért, mert mindkettő fontos. Tehát mindenbe, amit csinálok a lehető legjobb és legnagyobb tudásomat próbálom belevinni. Mert nincs meg egyik a másik nélkül. Nemcsak lovon ülve teszem ezt. Nem kategorizálom, nem osztom szét. Mind egy személy vagyok, s a helyzetben a lehető legjobb tudásomat adom. Teljes lényemet adom át az adott dolognak.”

Beszélgetés közben többször is említi a közösség felemelő erejét, ami egyfajta tükörként szolgál számára, abban látja, és az által láttatja magát. De hogy milyen kép alakult ki benne önmagáról, azt csak nagyon nehezen tudja megfogalmazni. Hosszan elmereng azon a kérdésen, milyen énképe van önmagáról. Nem is sürgetem a válasszal. Majd egyszercsak felsejlik előtte a válasz, s megosztja velem. „Magamat egy keresgélő embernek látom. Aki, úgy érzem, rajta van egy úton és halad a cél felé, s közben keresi azokat az állomásokat, az ún.: apró kanyarokat, amik alakítanak a személyiségemen. Most az elején tartok, most fogok csak igazán elindulni. Sétálok, nézelődöm, ismerkedem és gondolkodva és értelmezve a látottakat szivacsként veszem fel, s alakítom-feldolgozom. Nyitott vagyok, kíváncsi és érdeklődő. Jó ez!”

Különleges megfogalmazásai gondolkodásra ihletik az embert, akaratlanul is elmélázik egy-egy válaszán, lassabban is fogalmazódnak meg a kérdések. Nyíltan rám szegezi tekintetét. Elégedettnek tűnik. Úgy mondja, jól látom. „Minden helyzetben elégedett vagyok. Sokan ott követik el a legtöbb hibát, hogy az életük során célokhoz, konkrét elérésekhez kötik az elégedettségüket. Mindent elodáznak. Majd ha leállamvizsgázom, majd akkor lesz jó, ha lesz munkahelyem, és majd akkor, ha előléptetnek, esetleg akkor, amikor megházasodom, stb. S így tologatják maguk előtt azt a célt, ami célt csak ők tekintenek annak. Viszont ez tulajdonképpen nem más, mint egy állomás. Ám mire odaérnek, már képtelenek annak örülni, elvesznek az új cél hajszolásában. Úgy kell járni az úton, hogy ez az öröm megmaradjon, s az út is megfelelő legyen. Néha jó csak úgy elmélyedni önmagunkban. Ott találjuk meg a szükséges válaszokat. A sajátunkat. Nem a társadalom által választott és elfogadott örömet. Kicsi örömöket kell keresni.” Ilyet talált ő akkor is, amikor jelentkezett a zólyomi műszaki egyetem erdészeti szakára. Merthogy azt gondolta, közelebb kerül a természethez és többet járhat benne. Csak később tapasztalta, ez nem igazán van így. De nem bánja, az is jó volt, a későbbiekben ez még akár hasznára is válhat.

És hogyan képzeli el magát tíz-tizenöt év múlva? Erre a kérdésre is van világos felelete. „Remélem, akkor már olyan ember vagyok, aki megtalálta, amit keresett. Nagyon egyértelmű céljaim vannak. Első és legfontosabb dolog: nagyon családpárti ember vagyok, méghozzá a népes családot kedvelem. Még ugyan nem akadtam arra a hölgyre, akivel ezt megvalósíthatom, de bízom benne, ez is meglesz. Szeretnék létrehozni egy tanyát a dombok között. Földházzal, gyerekzsivajjal, lovakkal és haszonállatokkal, birkákkal, kecskékkel, tehenekkel. Egy olyan vidéki turizmus központ az álmom, ahová az emberek szívesen jönnek, akár csapatépítő tréningre, vagy különféle közösségi hétvégi akciókra. S emellett szeretném megteremteni magamnak mindazt, ami egy aránylag egészséges élethez szükséges. Minél jobban kilépni ebből a fogyasztói társadalomból. Mint természetes ember.” Végszónak is beillő válasza igazán megfogó és jellegzetesen egyszerű. Akárcsak ő maga. Vermes Balázs bár még csak az út elején tart, mégis számos kortársa kellő példaképe lehetne. Hazafelé még hosszan elidőzök emlékeimben a találkozás egy-egy pillanatán. Olyan adag pozitív életszemléletet kaptunk, amire minden embernek létfontosságúan szüksége van. Bár távol álljon tőlem minden jövőbeni jóslás vele kapcsolatosan, ám egy dologban egészen bizonyosak lehetünk: hallunk még felőle. Egy újabb állomáson. Közösségben, nagy értékű példamutatással.

Borka Roland

Kovács Adrián felvételei