Grosics Gyulára emlékeztek születésének 99. évfordulóján
Sport
A Szent István Bazilika altemplomában, Grosics Gyula sírhelyénél tartott megemlékezésen id. Lomnici Zoltán kiemelte, hogy az Aranycsapat kapusa nemcsak az 1952-es olimpiai győzelem és az 1954-es - akkor csalódásnak számító - világbajnoki ezüstérem megszerzésének volt részese, hanem utána is meghatározó szerepet játszott a válogatottban, szerepelt az 1958-as és 1962-es világbajnokságon is. Felidézte, hogy a véletlennek köszönhető ez a hosszú pályafutás, ugyanis 1940-ben egy vasárnap éppen ministrálni készült a templomba a kis Grosics, akit a papi pályára szántak szülei, amikor kiderült, hogy a dorogi labdarúgó csapat Pap nevű kapusa és a tartalékkapus sem állt rendelkezésre.
A 15 éves Grosics Gyula a templom előtt mindig kiment a focipályára, ahol kényszerűségből őt jelölték kapusnak. Abból az időből származik az állítólag az egyik játékostól származó mondás: ha nincs Pap, jó a ministráns is. Lomnici Zoltán emlékeztetett a 86-szoros válogatott kalandos pályafutására, amelyre a politika is rányomta bélyegét. "Hazaszerető ember volt, a rendszerváltozás után közéleti szerepet is vállalt, hogy segítse az embereket"- mondta az elnök, majd bejelentette, hogy Grosics lányával, Edinával egyeztetve megkezdik a felkészülést a "Grosics 100" emlékévre.
"Születésnapot ünneplünk, és mégis szomorú esemény. Több, mint tíz éve nincs velünk édesapám, és még ma is fáj az elvesztése" - fogalmazott Grosics Edina, majd büszkén mondta, hogy édesapjáról stadiont, sportcsarnokot és általános iskolát is elneveztek. Elmesélte, hogy eleinte nem védhetett a védjegyévé vált fekete mezben, amelyről a Fekete párduc nevet kapta. "Hazáját szerető sportember volt, aki hitt az emberi értékekben, méltó példa az utókor számára"- tette hozzá Grosics Edina
Bozsik Péter, az Aranycsapat tagjának, Bozsik Józsefnek a fia, korábbi szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy az Aranycsapat tagjai nemcsak a pályán voltak egységesek, a magánéletben is segítették egymást."Kitűnő focisták voltak, és emberségből is példát mutattak" - jelentette ki. A megemlékezés végén id. Lomnici Zoltán, Grosics Edina, Zakariás Ágnes, Bozsik Péter és ifj. Buzánszky Jenő elhelyezték a megemlékezés virágait a sírnál.
Forrás: MTI
Fotó: MTI, wikipédia