Negyven éve búcsúztunk az Aranyedzőtől

A sikertréner Scharenpeck Gusztáv néven született az Osztrák-Magyar Monarhia polgáraként 1906. január 22-én Budapesten. Ahogy azt könyvében az Örömök és csalódások-ban írta, gyerekként egész nap az utcán rúgta a bőrt, így válogatták ki később a Vasas csapatába. Játékosként az akkor Hungária FC nevet viselő MTK-ban volt a legeredményesebb, a kék-fehérek tagjaként három bajnoki címet és egy Magyar Kupa győzelmet is ünnepelhetett. Karrierje csúcsán 1936-ban egy találkozón pályára lépett a magyar válogatottban is. 

Amikor edzősködni kezdett 1940-ben a Szentlőrinci AC élén, vélhetően maga sem gondolta, hogy máig a legeredményesebb (69 mérkőzéséből ötvenet megnyert, s csak hetet veszített el) magyar szövetségi kapitányként vonul be a történelembe, illetve a futball világának legnagyobb legendáit vezetheti. Volt az Újpest és a Honvéd edzője, majd 1945-től 1949-ig a magyar válogatott edzője, 1949-től 1956-ig pedig szövetségi kapitánya. Irányításával nemzeti együttesünk 1952-ben olimpiai bajnok lett Helsinkiben, az 1954-es svájci világbajnokságon pedig azt a máig fájó ezüstérmet szerezte meg a csapattal. Számos nagy csatában dirigálta a piros-fehér-zöldeket, azonban kevesen mondhatják el, hogy az évszázad mérkőzését győztes szövetségi kapitányként élték át, pedig 1953-ban Londonban az angolok elleni 6-3 ezt jelentette számára, amikor az addig verhetetlennek mondok házigazdákat labdarúgásra oktatta Puskásékkal.

Sportvezetőként is szépen ívelt a pályája, 1946 decemberében megválasztották a magyar labdarúgó edzőtestület elnökének, majd 1948 áprilisától 1960-ig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökeként dolgozott. Később 1954-ben alapító tagja volt az Európai Labdarúgó Szövetségnek (UEFA), s 1954-től 1960-ig pedig a nagy múltú testület alelnöke.

Pályatársai, játékosai elmondása szerint nehéz természetű, akaratát mindig érvényesítő, kompromisszumot nem ismerő ember volt, aminek köszönhetően számos rosszakarót szerzett magának.