80 éve történt a normandiai partraszállás
Történelem
A náci Németország katonai vezetői is tisztában voltak azzal, hogy a szövetségesek a Szovjetunió tehermentesítése érdekében egy új front megnyitására törekszenek, és azt valahol Franciaországban próbálják majd megnyitni. Hitler – éppen a várható támadás miatt – a francia partok védelmével egyik legtehetségesebb tábornokát, Erwin Rommelt bízta meg.
A június 6-án reggel induló invázió nem csak azért lepte meg a németeket, mert az időjárás viszontagságai alapján azt kivitelezhetetlennek tartották, hanem azért is, mert a Calais-Dieppe partvonallal szemben a szövetségesek Normandiában, Cherbourg és Caen városa között indítottak támadást. A brit, amerikai és kanadai erők öt pontot – Utah, Omaha, Gold, Juno, Sword – jelöltek ki a partraszállásra, és a nap végéig mintegy 55 000 katonát, 7000 járművet és 7500 tonna ellátmányt szállítottak át a csatorna túlpartjára
.
A gyenge német ellentámadás, és a légifölényt kialakító szövetséges légierő támogatása miatt az inváziós csapatok nem szenvedtek súlyos veszteséget. Bár az akció sok szempontból elmaradt a várakozásoktól – a tervezett hadosztályok, járművek és ellátmány fele Angliában maradt, Caen városát pedig nem sikerült elfoglalni – alapvető célkitűzéseit elérte, ezzel – Churchillt idézve – mégis a „háború végének kezdete” lett.
Szerkeszti: Sárközi János
Forrás: Rubicon
Fotó: wikipédia