Tudod, ki alapította Buda városát?
Történelem
Buda alapítását az 1241-42-ben lezajlott tatárjárás közvetlen utóhatásának tekinthetjük. Az alapító IV. Béla király egy későbbi okleveléből kiderül, hogy a tatárjárás megismétlődésétől való félelemtől vezérelve kifejezetten védelmi célra készítette fel a települést, ezért a castrum, azaz a vár kifejezést használták rá. IV. Béla egyúttal egy új királyi székhely kialakítását is ide tervezte, a területén a kezdetektől fogva volt a király és udvartartása számára alkalmas lakóhelyek. amiket királyi háznak, kúriának, vagy palotának hívtak. A szomszédos Óbudán is állt a tizenharmadik század első harmadában emelt királyi vár, amely a 14. század elejéig használatban volt, és a királynék kapták meg székhelyül. Az Árpád- ház kihalása utáni trónharcok idején Újbuda már elsőrendű stratégiai célpontnak számított a trónkövetelők szemében, sőt, Károly Róbertet 1309--ben itt koronázták meg immár másodszor Magyarország királyának. Luxemburgi Zsigmond volt az, aki az udvari szervek áthelyezésével az 1410 körüli időszaktól állandó jellegű királyi székhellyé, kormányzati központtá tette Budát.
szerkeszti: Sárközi János
Forrás: Rubicon
Fotó: wikipédia