79 éve lépett életbe Benes jogfosztó dekrétuma

Az új csehszlovák politikai vezetés már az ország felszabadulása előtt igyekezett kiaknázni a magyar háborús vereséget, tehát az 1920 után tapasztalt erőszakos asszimilációs programnál is agresszívabb fellépést tervezett. A beolvasztás első állomása a nem-szláv nemzetiségek kollektív jogfosztása volt; Benes és a csehszlovák politikusok abban bíztak, hogy a mostoha körülményekkel elüldözhetik majd a kisebbségek jelentős hányadát, az ottmaradókra pedig deportálás és erőszakos asszimiláció „lehetőségei” vártak. Ennek jegyében az 1945 májusa és októbere között hozott 143 rendelet közül 13 közvetlenül, 20 közvetetten a nem-szláv kisebbségek ellen irányult. 

A jogfosztó program tetőpontja az 1945. augusztus 2-án hatályba léptetett 33. dekrétum volt, mely valamennyi magyart és németet megfosztott állampolgárságától, vagyis de facto kizárta őket a társadalomból, és ellehetetlenítette életüket. A rendelet kiadásában nagy szerepet játszott, hogy a júliusban tartott potsdami konferencián a győztes nagyhatalmak nem támogatták a magyarság egyoldalú kitelepítését, ezért a csehszlovák kormánynak más módszert kellett találnia arra, hogy megszabaduljon nem kívánt kisebbségéről. Erre a legcélszerűbb eszköz a lakosságcsere volt, amit Vladimir Clementis csehszlovák külügyminiszter egyezkedés és zsarolás – a felvidéki magyarok egy részének deportálása a németek által elhagyott Szudéta-vidékre – árán 1946 februárjában egyezményben, 1947 tavaszán pedig a gyakorlatban is elért. A Benes-dekrétumok időközben – 1946 tavaszán – törvényerőre emelkedtek és egészen az 1948-as, Klement Gottwald nevéhez fűződő kommunista hatalomátvételig a kisebbségi politika fő oszlopát képezték.

A Benes-dekrétumok számos ponton sértették az alapvető emberi jogokat, mivel nemzetiségi alapon diszkrimináltak, kényszermunkát vezettek be, és önkényesen rendelkeztek milliók tulajdonáról. Mindennek dacára a jogfosztó törvényeket mind a rendszerváltás utáni Csehszlovákia, mind a szétváló cseh és szlovák állam – egyes rendeletek kivételével – megőrizte jogrendjében, sőt, 2007 során az utódállamok még azt is elérték, hogy azok az Európai Unió lisszaboni szerződésének keretein belül is hatályban maradhassanak. 

Forrás: Tarján M. Tamás/rubicon

Fotó: wikipédia