Történelmi évfordulók: a vezekényi csata-1652. augusztus 26.
Történelem
Musztafa esztergomi bég 15 török végházból gyűjtött mintegy 3000 fős seregével Nyitra vidékére ment portyázni és nagyszámú foglyot és gazdag zsákmányt szerzett. Forgách Adám érsekújvári főkapitány elhagyva seregével az érsekújvári erődöt Nagysuránynak tartott. Ott átkelt a Nyitra folyón, és a Zsitva mentében Verebélynek ment. Útjukban a sűrű erdőkből és ligetekből előjövő bujdosó lakosoktól értesültek, hogy az elmúlt éjjel török lovas csapatok Udvard tájáról húzódtak fölfelé és Surány alatt csendben átkeltek a Nyitrán. A keresztény had több végvárból toborozva, illetve Walther alezredes csapatával kiegészülve mintegy 900-1000 fő körül lehetett, nagyjából 600 magyar és német lovas, 150 muskétás és 150 hajdú.
Koháry István szécsényi kapitány és a füleki végvári vitézek már hazaindultak, így ők végül nem vettek részt a csatában. Maradtak viszont az elesett Esterházyakon kívül Pálffy Miklós és Serényi Pál füleki kapitány, Forgách helyettese. A keresztény had Nagyvezekénynél volt, amikor a túlerőben lévő törökök Taszárról indulva támadtak rá. A keresztény had szekérsánc mögül védekezett, Esterházy László és Ferenc volt a jobbszárnyon, a bal szárnyon Esterházy Tamás és Gáspár. Az előbbiek csapattestét a kettévált török had nagyobbik része egy pataknak szorítva teljesen felmorzsolta. Hasonlóan járt a bal szárny. A jelentések egymásnak ellentmondanak abban, ki viselte az ellenség támadásainak fő terhét, de az bizonyos hogy a harc egész nap folyt, s több török rohamot is kiálltak. A harcnak csak az éj beállta vetett véget.
A magas rangú magyar vitézek eleste ellenére az összecsapást a keresztény had nyerte, mivel a törökök veszteségei sokkal súlyosabbak voltak, mind számbelileg (körülbelül 800 fő), mind vezetőiket tekintve, még Musztafa bég is megsebesült. A magyarok veszteségei a jelentések alapján 100 fő alatt, a valóságban azt meghaladóak lehettek a rabok közül több mint százan kiszabadulhattak. Mivel azonban a törökök viszonylag rendezetten vonultak el, halottaikat, sebesültjeiket és foglyaikat is nagyrészt elszállítva, az ellenség halottait kifosztva és Esterházy Ferenc fejét trófeaként magukkal véve a valós győzelem kérdéses marad.
Forrás és fotó: wikipédia