Ne feledjük, hogy a szabadság soha nem magától értetődő!

A borús időjárás ellenére is megtelt az emlékhely emberekkel, akik elsőként a helyi iskolák ünnepi műsoraiból tekinthettek meg egy kivonatot. Az ünnepi szónokok közül először Halász Béla, Gúta város polgármestere szólt az egybegyűltekhez. Beszédét változtatás nélkül, teljes terjedelmében közöljük:

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Ünneplők!

Ma, március 15-én, nem csupán a történelem eseményeit idézzük fel, hanem megtiszteltetés számomra, hogy Önökkel együtt ünnepelhetem hazánk egy fontos mérföldkövét: az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékét. E jeles alkalom nemcsak emlékezés, hanem egyúttal a jövőnkért való felelősségvállalás is.Ezekben a pillanatokban idézzük fel, mit is jelentett számunkra március 15-e. 1848-ban, Pest utcáin, a fiatal magyar értelmiségiek — Petőfi Sándor, Irinyi János, és társaik — olyan bátorsággal léptek fel, amire a nemzetnek már régóta szüksége volt. E napon a Landerer nyomdában nyomtatták ki a 12 pontot, amely egy olyan célkitűzés, követelés halmaza volt, amely az elnyomott magyar nép akaratát képviselte.

A forradalom szellemisége olyan ideák köré épült, mint a szabadság, az egyenlőség és a testvériség. Ezen eszmék nem csupán akkor fogalmazódtak meg, hanem máig élnek, és kitartóan formálják a közéletünket. Mindezek az értékek azt jelzik, hogy a magyar nép, ha egyesül, képes arra, hogy megváltoztassa a sorsa alakulását.Ahogyan elindult a forradalom kedvéért küzdeni, úgy nekünk is az dolgunk, hogy ezt a bátorságot és eltökéltséget megőrizzük. Nemcsak a múltat, hanem a jövőt is formálni kell. Ahogy Kossuth Lajos mondta 1849 áprilisában: „Vagyunk, és egyesülve vagyunk. Az országnak semmi nem lehetetlen!” Ezek a szavak mindannyiunk számára érvényesek a mai világunkban is.

Az 1848-as forradalom következményeként a magyar nép sok nehézséggel nézett szembe: háborúk, elnyomás, politikai instabilitás. A szabadságharc hősei, nemcsak katonai, hanem emberi bátorságot is mutattak, és emlékezzünk meg arról, hogy azok a hősök, akik a legnehezebb időkben is kitartottak, feláldozták életüket a nemzetért. Az 1849-es áprilisi győzelem, valamint a következő hónapok reménye és szenvedése most is látható a szívünkben. Ma, amikor a világ sok helyén politikai feszültségekkel, gazdasági válságokkal és társadalmi megosztottsággal nézünk szembe, érdemes feltenni a kérdést: hogyan tudjuk mi, a mai generáció, megvalósítani azokat az eszméket, amelyeket őseink képviseltek? Hogyan tudunk válaszolni az elvárásokra?

1848-ban Bécs volt a birodalom székhelye, ma a szivárványos Brüsszel az, ahol téveszmék uralkodnak, ahol esztelen fegyverkezés zajlik, ahol még dédunokáink nyugdíját is fegyverekre költik. És itt van Pozsony, ahol a több mint 8 százalékos közösségünk több, mint 15 éve keresi az 5 százalékot, de nem és nem találja. Pozsony, ahol, ha nem működik a gazdaság, akkor mindig ott a magyar kártya, és sajnos akár a kések is előkerülnek. Pozsony, ahol a szlovák miniszterelnök hangosan a magyarok mellett áll, de Brüsszelben már hallgat. Pozsony, ahol a szlovák ellenzék Ukrajnáért tüntet, a magyar miniszterelnökkel pedig riogat.

De itt van Somorja, Bős, Dunaszerdahely, Nagymegyer, Komárom, Naszvad, Párkány, Ipolyság, Losonc, Rimaszombat, Királyhelmec a magyar falvaink százai és természetesen Gúta. Itt az idő a teljes összefogásnak, itt az ideje a dolgok kimondásának, akkor is, ha az nem tetszetős, de az igazság szabaddá tesz, és a téveszmék ellen csak akkor lehet sikerrel küzdeni, ha nem maradunk csendben, és akkor is vállaljuk véleményünket, akkor is, ha tudjuk, hogy azonnal letámadnak. De az igazság a mi oldalunkon van. Azon az oldalon, ahol az Apa Férfi, az Anya Nő, a gyermek pedig vagy fiú, vagy leány. Azon az oldalon, ahol békéért dolgozunk és nem háborúra készülünk.

A válasz a közösségben rejlik. Ahogy a forradalom idején is megmutatkozott az egység ereje, úgy nekünk is összefogva kell küzdenünk a mai napig érvényes értékekért. Legyen szó a környezetvédelemről, a társadalmi egyenlőségről, vagy a demokratikus jogaink védelméről, minden egyes lépésünk közelebb visz bennünket egy igazságosabb, szabadabb ország felé. A március 15-i forradalom nem csupán a szabadság napja, hanem a magyar összetartozás napja is. Ezen a napon emlékeznünk kell arra, hogy csak együtt, egyesített erővel érhetünk el változást. Az állampolgári aktvitásnál fogva mindannyian felelősek vagyunk a közönségéért, a jövőnkért.

Kedves Barátaim! Felelősségünk van egymás iránt, felelősségünk van a jövő generációi iránt is. Ne feledjük, hogy a szabadság soha nem magától értetődő. Az értékeink védelme, a jogaink érvényesítése és a közös célokért való küzdelem napról napra munkánk része kell, hogy legyen. Ma tehát ne csupán emlékezzünk azokra, akik életüket adták a szabadságért, hanem tegyük magunkévá az ő örökségüket: a bátorságot, a felelősségvállalást és az összefogást. Építsünk egy olyan közösséget, ahol mindannyian megtaláljuk a helyünket, ahol támogatjuk egymást, és ahol a különbözőségünkből erőt merítve építhetjük a jövőt.

Március 15-ének üzenete ma is él. Ezentúl is ezt az üzenetet kell terjesztenünk: „Együtt vagyunk, és együtt vagyunk erősek.” Emlékezzünk hőseinkre, cselekedjünk a jövőnkért, és soha ne felejtsük el: a szabadságért való küzdelem nem ér véget. Végezetül, álljunk meg egy pillanatra, és emlékezzünk meg minden olyan hősről, aki áldozatot hozott a szabadságunkért.

Köszönöm, hogy meghallgattak, Isten áldd meg a magyart!"

A polgármester után Sógor Csaba erdélyi református lelkész, egykori európai parlamenti képviselő emelkedett szólásra. Ünnepi beszédét Mózes 5. könyvének 31. részének 1-2-6.verséből vett idézettel kezdte: 

,,És méne Mózes, és ez ígéket mondotta vala az egész Izráelnek; Monda pedig nékik: Száz és húsz esztendős vagyok ma, nem járhatok többé ki és be: az Úr pedig azt mondá nékem: Nem mégy át ezen a Jordánon...Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga marad el tőled, sem el nem hágy téged."  Ezt a szép veretes régi Károli- szöveget olvastam, 900 km-ről érkeztem ide, és még tőlem, Csíkszeredától 100-150-km-re, ahol a moldvai magyarok élnek, ezzel a beszéddel beszélnek. Ők is hozzánk tartoznak, és ma ők is velünk ünnepelnek. Mózest,  Kossuth Lajost, a a magyarok Mózesét, és bennünket, mindhármunkat térben és időben összeköt valami: a szabadság és a haza iránti szeretetünk.

Mózes úgy él meg bibliai időkön túli 120 esztendőt, hogy nem láthatja meg az ígéret földjét. Kossuth Lajos úgy él meg szinte 3 nemzedéknyi időt, hogy tudja, soha többé nem láthatja meg Magyarországot. -mondta Sógor Csaba. Párhuzamot vonva a bibliai és a történelmi idők között, a magyarság mai sorsát jellemezve rámutatott, hogy mi pedig úgy élünk a hazánkban, akár itt a Felvidéken, akár Erdélyben, hogy nem mindig érezhetjük magunkat szabadnak. Pedig ez a mi hazánk is, ugyanúgy, mint a velünk élő szlovákoké és románoké, és mi velük együtt akarjuk ezt az országot hazánknak érezni. ,,Ez a mi erősségünk, hogy mi ezt ki tudjuk ma mondani"-tette hozzá az egykori európai parlamenti képviselő. 

Az ünnepi beszédek elhangzása után a megjelent szervezetek képviselői elhelyezték a tisztelet és az emlékezés koszorúit a kápolna falánál. Az ünnepi megemlékezés az Adamis Anna Városi Művelődési Központban folytatódott, ahol  Viharmadár-avagy Bor, Szerelem, Halál címen zenés szemelvényeket és költeményeket adtal elő Petőfi Sándor életéből és költészetéből. 

(sj, ff)

Fotó: Kürti Emese