Vermes Balázs a Suttogónál – IV. rész

Hááá hééélóóó!

No, jelentkezem ismét, mert már biztos hiányzom :). Csapjunk is bele a lecsóba, aszondom, ne hózzuk a drága olvasók idejét! Hétfőn nem szaroztunk a munkával, mivel itt valami ünnep volt ezért nem dolgoztunk. A lányok be voltak sózva, hogy megyünk ki a beach-re. Nem is... Hanem A BEACH-re!  Ki is mentünk a bícsre. Igen nagy dolog. Mert a bícs az a beszt plész evör. A lányok szerint. A világ legjobb helye, Denise ezt fogja hiányolni legjobban, ezt mondta nekem. És van is benne valami. Én személy szerint azért nem fogok sírni, ha nem fogom látni pár napig, vagy hónapig. De az tény, hogy nagyon-nagyon jó kis hely. Ha így összehasonlítom az előző tengerparttal, amin voltam, ugye az Miamiban volt, na, ahhoz képest ez tényleg valami csudijó hely. Itt vannak hullámok, itt lehet szörfözni. Itt valahogy ki kell könyörögnöm, hogy egy szörfösnek mutassanak be, és megtanulnék szörfözni. Ki szeretném próbálni, de nagyon nagyon. Ott voltunk hétfőn a beachen, jó volt nagyon. Beszarsz! Egy kis söröcske, ez-az, amaz, én a legtöbb időt a hullámok között töltöttem el, mert borzasztóan élveztem. Itt akkora hullámok voltak, hogy azt mondta Denise, hogy ő még ekkorákat nem látott. Jóval embermagasság fölé ment a víz. És aki még nem tapasztalta meg, hogy milyen vízhullámban lenni, annak nagyon ajánlom. Hihetetlen az az erő, amit a víz tud képviselni. Úgy csapott el engem, mint a rongyot. Tehát csak úgy hemperegtem utána a vízben, mert semmi ellenállást nem tudsz kifejteni. És ezt borzasztóan élveztem, mint egy hullámvasút. Persze, aztán nagyon rosszul lettem, hiszen úgy dobált a víz, hogy a gyomrom az felfordult benne. Előtte egy kicsit megfáztam, (hogy hogy azt meg nem mondom nektek hisz itt 40°C van folyamatosan) féltem is, hogy mi lesz, de nem bírtam ki, hogy ne menjek bele a vízbe. Szóval én voltam benne a legtöbbet, de hála Istennek mintha gyógyított is volna rajtam a tenger. Építettem ott egy homokvárat. Szerintem úgy egy órát építettem, azzal foglalkoztunk, vagyis csak én mert a többiek csak nézték... Olyan jó volt, olyan szép. Na de Murphy törvénye ugye, hát jött egy nagyobb hullám és puff, az egészet elmosta. Francba. Sajnáltam, de tobb is veszett Mohácsnál annyi biztos. Jó volt nagyon a beachen lenni. Ez egy nyílt hely, bárki eljöhet, lényegében szabadstrand. Húsz méteres homokos part. Nagyon szép, tele van ilyen vízi mütty-mürüttyökkel. Tudjátok ilyen gizgazok! Csak, hogy szakszavakat is használjak.

Egyébiránt, miközben ezt itt mondom, egerek másznak a lábamon. Csak úgy tájékoztatás végett, éppen egerek vannak tőlem úgy harminc centire, és az egyik épp átfutott a lábamon. Itt vagyok benn az istállóban, mert itt van Wifi. DE sose azt nííízd! :D ( má hiányzott mi? :p)

Bocs a közjátékért, gondoltam megemlítem. És folytatom. Szóval a beach-es sztorit meséltem. Na, most jön a nagy cucc. Nem mintha az eddigi nem az lett volna, de hát, mindig lehet még fokozni. Utána Denise-szel, akinek van egy ismerőse, Ralph, aki kb. tízezer hektáron tart félvad lovakat, akiket bakolásra használnak, tehát rodeókra viszik el. Na és ezekhez a lovakhoz mentünk ki két fotós nővel, és az, amit ott láttam, az valami csodálatos. Tehát ott kint a semmi közepén, dombok, hegyek, gyönyörű időnk volt. És akkor este mentünk, a fények... az valami mesés volt. Megtaláltuk a ménest, és hát… az egy más világ. Az a tipikus tiszta vadnyugat. És úgy érezted magad, mintha filmben lettél volna. Még kellett volna rám egy ilyen cucc rám és akkor tényleg olyan élményt ad. És akkor leültem a lovak közé, és ahogy jöttek oda… Nem tudsz nagyon hozzájuk érni. Nagyon nehéz volt őket megsimogatni. Ez hosszas folyamat, hogy annyira megengedték, hogy hozzáérj az orrukhoz. De akkor is nagyon óvatosan, lassan lehetett csak közelíteni feléjük. És az a kíváncsiság, amivel odajöttek. Volt úgy, hogy teljesen körbevettek a lovak és mind engem szaglászott. Egyik a fülemet, a másik a lábamat. Egy zöld futócipő volt rajtam, hát ez borzasztóan tetszett nekik. Egyébként ez volt ott a legzöldebb valami, mert nagyon ki van égve minden, szinte széna van a földön, eleve úgy nő. Annyira ki van száradva. Azt mondták, hogy az utóbbi harminc évben nem volt ekkora szárazság. De maga az élmény a lovakkal teljesen fantasztikus volt. Az előző naplóbejegyzésemben már említettem, hogy van egy Burn to peer, na, ő is ott volt. És ha már itt tartok, akkor megjegyzem, hogy az egyik instruktor csaj lovát úgy nevezik, hogy Halfpint. Merthogy kisebb a ló. Félpint. Elgondolkodtam, hogy a következő lovamat elnevezem Kissörnek, Hosszúlépésnek vagy valami hasonlónak.

Ott voltunk kint, valami csodás volt. Pickupnak a hátuljában utazhattunk. A semmi közepén. És olyan szerpentineken ment a földút, hogy frrr. J Jah, és vannak itt tarantulák. Képzeljétek el, hogy amikor hazafelé jöttünk, akkor a nagy sötétségben egyszer csak lefékeznek és felkiáltanak, hogy tarantulát láttak. Kiugrott mindenki a kocsiból, előkapták a fotógépet, hogy megörökítsék. Az út közepén észleltük a tarantulát. Megnyugtatok mindenkit, hogy nem mérges tarantula. Bár harap, de nem mérges.  Gondoltam ha má így dobta a gép, felveszem a kezemre. Nos, ez még egy dolog. De az igazi kihívás az volt, hogy hogyan szedjük le. Ugyanis felmászott a karomra. Nem is olyan egyszerű megszabadulni tőle. Megpróbáltam egy kicsit lerázni. Rosszabbat nem is csinálhattam volna. Merthogy a tarantula megijedt, felvett egy ilyen támadó pozíciót, tudjátok, mint a kutyámmajom...aki épp támadópozíciót vett fel :D. A két nő az ott elkezdett visítani. A nagy sikoltozástól én sem voltam teljesen nyugodt, nem tudtam, most mi a franc van. Aztán sikerült lerakni. De egyébként nagyon jó érzés volt, amikor rajtam volt. Úgy voltam vele, hogy egyszer bevállalom, hogy megfogom ezt a pókot. Merthát mi történhet? Egyszer megharap és kész. De ha nem mérges, akkor annyira nem lehet szörnyű.  Ez volt hétfőn, szeptember 7-én.

Másnap folytatódtak a mindennapi tevékenységeim a lovakkal, és azok körül. Voltam a szarvasok között is. Este pedig tartottunk megint egy ilyen tábortüzes valamit, aztán meg felmentünk az egyik domb tetejére csillagokat nézni. Nem a csillagainkban volt a hiba. Vagyis, azokban nem volt semmi hiba. J Csak feküdtünk alattuk és néztük a tiszta égen a hullócsillagokat, hallgattuk a prérifarkasokat, vörösbort ittunk. Itt nagy királyság van. Ja, megint elmentünk egy borkóstolóra. Egy igazán szimpatikus helyre, lehetsz tag is, és miután csatlakoztál, akkor aztán ingyen járhatsz kóstolókra, és pár embert magaddal is vihetsz. Szóval engem is elvittek, és marha jó volt.

Szerdán, szeptember 9-én, együtt lovagoltam a főnökasszonnyal. És akkor ő elmondta, hogy milyen szarul csinálom a dolgokat. Elképesztően diplomatikusan tudja elmondani: nem azt mondja, mit kéne csinálnom, hanem, mit csinálok rosszul. És akkor amúgy igazából ez semmit nem segít. Aztán végülis örülök, hogy elmondja, mert legalább tisztában vagyok. Mindig hozzáteszik, úgy kellene lovagolnom, hogy valaki lássa. Csakhogy majdnem mindig egyedül lovagolok. Mégsem hívhatok oda valakit, hogy gyere, nézd már és mond el, hogyan lovagolok. Kicsit ez kiborított, hogy úgy kéne tudnom dolgokat, hogy senki nem mond semmit.  No de sebaj.

Csütörtökön, szeptember 10-én, megvolt az első angol nyelvű interjúm. Állítólag jó lett, ezért Debbie (Monty lánya) meg is ijesztgetett, hogy szeretne még. Lassan kezdek félni, hogy életem végéig riportokat fogok osztogatni... Este kimentünk egy privát beachre. Csakhogy tisztában legyetek a távolságokkal, elárulom, hogy itt mik is a távolságok. Elmentünk a privát beachre. Nahát oda körülbelül tizenöt perc alatt jutottunk el. Ám amint átléptük a kaput, még további húsz percet biztosan autóztunk, míg leértünk a tengerpartra. Hatalmas terület, több tízezer hektár. Képzeljétek el, hogy Gútáról Komáromba menet valakinek a telkén vagy végig, és akkor csak úgy mellékesen megemlítem, hogy James Cameron (Titanic, Avatar rendezője) az egyik háza mellett haladtunk el. Ott voltunk este, fürödtem egyet a naplementében. Igenjó volt. Felmásztam a partmenti sziklaszirtre, jól beletenyereltem minden tüskébe. Sikerült most csak apró sérülésekkel megúszni. Fantasztikus volt a beach-en. Öt nővel voltam. Képzelhetitek. Jó ílet van. Úgy is mondhatnám nekem begyütt az ílet. Mondjuk én nem csatlakoztam a beszélgetésbe, mert szinte semmit nem hallottam a hullámoktól. Úgy el voltam varázsolva a nyugalomtól, ami ott áradt. Nagyon jó volt!

Láttam egy videót Montyval, mikor dolgoztam labdákkal a lovakkal, hogy egy fickó áll egy ilyen fitlabdán a lóval szemben. Mikor megláttam, fejembe vettem, kipróbálom. Így is lett. De már persze hol is kell az ilyet kivitelezni? Persze, hogy a legkeményebb talajon. Akkorát estem, hogy csak úgy nyekkentem. Szerencsére senki nem látta. Mondom, épp mire felgyógyulok, újra jól összetöröm magam.

Pénteken, azaz szeptember 11-én megkezdődött egy klinikai kurzus veterán katonáknak Horse sense and Healing néven. Ez egy ilyen hétvégi akció, ahol tulajdonképpen egy lovas terápiás képzésen vesznek részt, a lovak gyógyítják az ők esetleges mentális sérüléseiket. Mert azért mindnek van valami. Megmaradt a háborúból, a harcokból, vagy csak simán katonaságból és akkor nekik van egy ilyen képzés. Nagyon érzelemdús az egész. Volt egy megható beszélgetésük szeptember 11-i emléknapról, ezt itt elég komolyan veszik. Nekem személy szerint kicsit sok ez a sírás, rívás, ami itt ment, de nem az én dolgom ezt megítélni.

Részt vettem rajta, mint segítő és kineveztek cameraman-né, úgyhogy már én forgatok, csináltam egy csomó felvételt. És egész jó, úgyhogy most örül a kamerás nő, hogy meglesz az utódja. Meg Monty is örül, hogy tudok bánni a kamerával. Hála Istennek az is jól megy.

Jah, pénteken megünnepeltük a születésnapot egy jó kis barbecue-partival. Úgy volt, hogy este még megyünk valahová, de aztán nem mentünk, mert nem is akartam. Jó volt.

Szombat délután be kellett mutatnom a lovasíjászatot. Nagyon tetszett Nekik. Nem csináltam semmit szombaton este, mert napközben is majd’ elaludtam. Na, jó, bevallom el is aludtam a kamera mögött. Az egyik mustángot simogatták vagy egy órát. Dög unalom...  Az utóbbi pár napban csak pár órát aludtam. Kellett a pihenés. Alig van időm valamire, mindig valamerre vagyok, szusszanásnyi időm is kevés van. Csak az ebédidőmben van egy kevés, és úgy tudok csak néhány embert felhívni, érdeklődni.

Vasárnap délután véget ért a képzés a katonákkal és mindenkit megvendégeltek a Montyék. Sör, bor, pálinka :D Igaz, pálinka nem volt, de jól nézett ki leírva. Bocsi. Képzeljétek Donnal ( a kamerás hölgy) kaptunk egy tortát :D fincsi volt. No de eztán olyan dolog részese lehettem amit téényleg kevés ember mondhat el magáról, főleg az utóbbi időben. Ugyanis van egy biliárd asztala a Montynak, játszottunk is rajta azzal a magyar lánnyal, Zsófival, aki segített nekem az idejutásban. Nagyon aranyos! No, de mikor végeztünk, Monty elkezdte magyarázni, hogy ő valami más szabályokkal szokott játszani, és hogy azokkal le tudott győzni bárkit. No, nekem több se kellett kihívtam! És ami a döbbenet, hogy elfogadta. Az utóbbi 10 évben nem sok ember mondhatja el magáról, hogy biliárdozott volna Monty Roberts-szel :) Hatalmas meccs volt, szinte harapni lehetett a levegőt a teremben. Mindenki a mecset nézte. Nos, rólam tudni illik, hogy sosem ringattam magam abban a hitbe, hogy tudnék biliárdozni, de a végén nyertem. Már csak a fekete volt fent és ő volt a soron. Hát mit ad Isten, rossz lyukba tette el a golyót. Szóval nyertem. El kell ismernem, nagyon élveztem a játékot. Este, na kitalálja ki, mi volt este? Igen helyes a válasz... BBQ party :D Nem is értem, hogy tudtam eddig e nélkül élni.

Hétfőtől, azaz szeptember 14-től kezdődik az instruktori képzésem.

De, ami mindezen eseményeket felülmúlja, az bizony otthonról érkezett meglepetés. Kaptam egy születésnapi köszöntő videót. Az volt a legjobb születésnapi ajándék. Annyira jólesett, hogy egy különböző helyekről és emberek engem köszöntöttek, énekeltek, szóval nagyon jó volt. Mindenkinek köszönöm! A szívemben vagytok!

Emberek, jó volt eddig is, de talán sose volt még ilyen jó!

Folyt.köv. Na, puszi!

-lejegyezte: Borka Roland