Vermes Balázs a Suttogónál – VII. rész

Na csövi emberkék!

Nem kell félni, meg aggódni, jól vagyok. Annak, hogy ritkábban jelentkezem, prózai okai vannak. Túl sok minden nem igazán történik. Napközben dolgozom ezerrel és estére kivagyok, mint a kutya. De azért nagyon jó ez, és jut időm jut másra hisz csak 4-ig dolgozom. Amikor pedig van időm, akkor keresek valami jó tennivalót magamnak. Ha olvassátok az irományokat, magatok is láthatjátok: mindig van mit a tejbe aprítani. :)

És ez így van jól. Hiszen ez is volt a cél. Ez a kezdete az önálló életnek. A másik, hogy minél több tudást összeszedni. Itt felvértezni magam tudással, amit otthon aztán fogok tudni kamatoztatni. De az önállóság most a kulcsszó. Hogy milyen is az, amikor saját magadért felelsz. Egyébként nem volt nálam olyan konkrét cél, hogy ezt vagy azt akarom elérni az önállósodás folyamatában, hanem csak simán megtapasztalni az életnek olyan területeit, amit eddig nem tapasztaltam, mivel burokban voltam. Úgy érzem, jól megy. Mert tulajdonképpen semmivel sincs problémám, mert amit el kell intéznem, azt elintézem. Meg tudom oldani. Tehát képes vagyok ellátni magam. De amire igazán rávilágított ez a helyzet, hogy nem értek a szerelési munkákhoz. Igaz a bicikliket megszereltem mert Agyamra ment, hogy egyik sem működik. És ez kissé zavar. Például az egyik szobában nem jó a világítás, valami van az árammal. És az zavar, hogy nem tudom megcsinálni. Otthon ilyet édesapám képes megszerelni. Nekem meg fogalmam sincs arról, ez hogyan működik. Viszont a rádiót megszereltem :D ugyanis van itt egy rádió, ami túl hangos volt ezért nem lehetett hallgatni. Na, most szétszedtem és megcsináltam a lahalkító gombot stílusosan “dagtéppel” No ez jó is lett, innét már csak az volt a probléma, hogy nem lehetett bekapcsolni,mondjuk semmi mást sem... Eltelt két nap és újra működik :D és halkabban... Igaz most már se le se fel nem lehet hangosítani, de legalább pont jó :)  Ezen kívül úgy látom, sínen vagyok, semmivel nincs problémám. Adminisztrációs tevékenységet is elvégzem, amire szükségem van. Éhen nem halok, mert majdnem minden nap főzök magamra. Napközben részt veszek a munkában, délután fociedzésre járok. Elkezdtem tornázni is. Minden a helyén van.

Ami pedig a tanulást illeti. Nagyon sok információt gyűjtök. És jól tanulok, szívom magamba a sok tudást. Az angol mellett elkezdtem spanyolul is tanulni. Valamint a lovakkal való foglalkozásokat is jobban bírom. Sőt, szereztem most magamnak egy tanárt, aki a western-lovaglás terén nyújt segítséget. Azt érzem, jól haladok. Az önálló élet akkor kezdődik, ha megszűnik a burok, ami addig körülveszi. Ez úgy kikényszerül. Nem fognak engem kézen és irányítanak, vagy éppen túlontúl foglalkoznának velem. Itt vagyok, itt van előttem a lehetőség, és hogy mit kezdek vele, az rajtam múlik. Annyi csak, hogy kaptam egy szállást. Ahol egyedül vagyok, hiszen mindenki más elment. Nagyon sajnálom, hogy elmentek, mert nem vagyok egy magamnak való figura. Ugyan szeretem a csöndet és a magányt, de azért szeretem azt is, amikor együtt tudok lenni másokkal. Furcsa. Véget ért a kurzus, és a résztvevők majd valamikor vizsgát tehetnek, amivel tovább képezhetik magukat instruktornak.

Ha arról beszélgetünk, hogy ez idő alatt mit sikerült elsajátítani az amerikai létformából, akkor csak az alkalmazkodó képességemet tudom felhozni. Western-csizmába, kalapba és farmernadrágban vagyok és természetesen a nélkülözhetetlen kockás ingben. Ha ezt nézzük. És country-zenét hallgatok. Mert itt mindenhol az szól. Engem nem zavar, mert jól lehet rá táncolni. Eljárok rendezvényekre. Amivel nem akarok azonosulni, hogy nem igazán szavatartóak az emberek. Itt vannak a mexikóiak. De ők nagyon lazán kezelik ezt. Megbeszéltük, hogy focizunk, öt órában egyeztünk meg. Odamentem negyed hatra, mert hátha késnek. Erre fel jóval fél hat után érkeztek. Mire kérdőre vontam őket: Nem öt órára beszéltük meg? Mire ők: Ó, ha azt akarom, hogy öt órára jöjjünk, akkor beszéljük meg háromra. Mert ők mexikóiak. És ez így jó nekik. Nem is értem, hogyan tudnak így létezni. Számomra ez elfogadhatatlan és érthetetlen! Itt ez a normális. Nálam nem! J Nyilván ez a spanyol vérmérséklet. Bár azt is meg kell vallanom, hogy e tekintetben otthon sem rózsásabb a helyzet.

Egyebek mellett ezért is tanulok spanyolul, mivel azokkal érintkezem. De egyik legfontosabb indok az, hogy miért ne, mert még jól jöhet. Meg itt nagyon elterjedt a spanyol nyelv. A farmon is spanyolul beszélnek egymás között. És nekem is jólesik, ha a nyelvükön tudok szólni és ők is jó néven veszik. Kimondottan a kommunikációra helyeződik a hangsúly. Nem merültem el nyelvtani mélységekbe a nyelv elsajátítását illetően. Angolul már elég jól megy. Ugyan nincsenek problémáim a megértéssel, de azért akad még olyan, hogy csak pislogok, de egyre jobban megy. Ez attól is függ, ki szól hozzám. Most itt van ez a tanárom is, aki nő és jóval idősebb nálam. Nem oktat, hanem ingyen és bérmentve foglalkozik velem. Ordít és lecsesz, hogy mit csinálok ilyen szarul. Olyan stílusban beszél, hogy csak akkor tudom meg, ha nem jól csinálok valamit, ha rákérdez, hogy mit csinálok. Több kellemetlen helyzet adódik ebből. Ugyanis süvít a szél a fülembe, ő meg a távolból ordítja nekem az utasításokat. Amiket sokszor meg se hallok. Ilyenkor persze frusztrált leszek. Hogy nem hallom, miket mond. Ha meg hallom, akkor meg nem értem, mert akcentussal beszél. Fel sem tudom fogni, hogy mit akar. Az egyetlen mondat, amit minden esetben megértek az: What are you doing? (Mit csinálsz?). J Általában ez minden harmadik mondata. Ez is azt bizonyítja, van még mit tanulnom!

Elment az egyik lovas srác a farmról, így most már csak ketten maradtunk a több hatvan lóra. De ezek java része a legelőn van, és senki nem lovagolja őket. Ezek mind valakinek a lovai. Sok a lovaspólóra való ló. Ezekkel senki nem foglalkozik. Tulajdonképpen, ami lovakat lovagolunk, az nagyjából huszonvalamennyi. Én talán úgy tíz lóval foglalkozok. Napi szinten hattal. Nem tűnik soknak, de napi hat órát lovagolni, az fárasztó. Elfáradok a nap végére. De azért jóílet van!

Az aktív pihenés mellett a passzív is van. Bár az csak este tíz körül tart vagy két percig mielőtt elalszom. Megtörtént, hogy egyik vasárnap alig tudtam magammal mit kezdeni, mert az előtte való napon volt egy Real Men Cook. Ennek keretében tizenkilenc terített asztalnál csupa finomság, étel-ital várja a fogyasztókat. És annyit eszel-iszol, amennyi csak jólesik. Elég jókedvűre sikerült összehozni azt az estét. Nem tudom, mennyit ihattam, de a végére elég sok lett. Semmi bajom nem volt. Utána elmentünk egy szórakozóhelyre, ahol összefutottam egy-két ismerőssel, akikkel szintén iszogattunk. Na és hogy hogyan kerültem haza, arról fogalmam sincs. Csak másnap volt nagyon szörnyű. Az talán életem legszörnyűbb napja volt. Olyan beteg voltam, hogy az nem igaz. Akkor nem csináltam semmit, csak azzal voltam elfoglalva, hogy épp’ ne haljak meg.

Voltam egy esküvőn. Itt másak az esküvők. Az az igazság, hogy akivel mentem, megbeszéltük, fél hétre jön értem. Ő készen lesz, és akkor megyünk az esküvőre. Mondtam, jó, rendben. Előtte egy nappal felhívott, hogy jöjjön fél hétre úgy, hogy készen van, vagy fél hatra úgy, hogy nincs készen, hanem elmegyünk hozzá és elkészülődik. Hozzáteszem, hölgyről van szó. Megbeszéltük, hogy jön fél hétre. Na, az esküvő napján felhívott, hogy legyen mégis fél hat, mert neki ez így egyszerűbb. Nos, ideértek mégiscsak fél hétre, de úgy, hogy nem volt elkészülve. És a tengerpartról érkeztek. Már ki késik el a tengerpartról jövet? Aki nem indul el időben! Ez nonszensz! Ezt fel nem foghatom. Elmentünk hozzá. Két órán át tartott a készülődése, és elindultunk, de alig találtuk a helyszínt. Amikor pedig odaértünk, akkor éppenhogy majdnem vége volt. Mondjuk még nem késtek le esküvőt, de nekünk majdnem sikerült. Nem egyszerű, de mi rajta voltunk erősen. Itt a ceremónia után van vacsora, aztán kisebb buli. De nem egy hajnalig tartó, mint ami otthon is szokás. Itt este tízig maradnak az emberek az esküvőn, és akik ilyen bulisabbak, általában a tömeg nagy része, azok elmennek egy szórakozóhelyre és ott folytatják a bulit. Na, most ez takarékossági szempontból marhajó annak, aki az esküvőt szervezi, mert onnantól kezdve mindenki saját magának fizeti a fogyasztását. Aztán átmentünk a szórakozóhelyre, de előtte azért el kellett mennünk ruhát cserélni. Mert amit végülis kiválasztott, az nem volt jó táncoláshoz. Folyamatosan csúszott le róla. Következett egy végeláthatatlannak tűnő hercehurca a ruhapróbálgatással. Számomra érthetetlen talány, miért akar valaki olyan ruhát felvenni, amit folyamatosan igazítania kell, nehogy kilátszódjon valami. A nők ezt valamiért teszik és minden egyes alkalommal ezt eljátszák. Persze, tisztelet a kivételnek. Na, szóval, aztán visszamentünk. Négy menyasszony volt azon az estén azon a szórakozóhelyen. Így nagy parti keveredett. Na, itt aztán nem szaroznak a nők. Komolyan mondom. Nagyon vigyáznom kellett, hogy éppen kire nézek rá egy kicsit jobban, mert az ott termett és úgy elkezdte magát rázni, hogy elég volt a bajom. Hihetetlen! Nem ám ezek a húszéves lányok. De persze, azok is. De harminc felettiek is. Nem vacakolnak. Csak úgy találomra, szigorúan experiment céljából próbálkoztam. Hogy letesztelem az itteni nőket. Hát nem jutottam a végére, mert akármit próbáltam, azt megengedték. Azért bizonyos keretek között maradtam természetesen.

Volt egy lovas akció, amit egy nagynevű lovas tartott. Neki van egy lasszózásos versenye. Marhatereléssel kapcsolatos verseny. Sajnos nem tudtam megnézni. Mert már csak a versenyt követő bulira értünk oda. Csak táncolni volt lehetőségünk. Ami természetesen nagyon jó volt. De ezután ezzel a lánnyal elmentünk egy farmra. Ő egy harmincötezer hektáros farmon dolgozik. Ő a farm menedzsere. Elhívott egy éjjeli lovaglásra. Aznap este gyönyörűen hatalmas volt a hold, meg a gyűrűt is meg lehetett figyelni. Meseszép volt. Nagyszerű élmény volt. Ezután hajnali kettőig argentin-tangót jártunk. Ő egy táncoslány. Aranyos és közvetlen… Másnap meg marhát terelni és lasszózni tanított engem. Tíz évig versenyszerűen szörfözött.

Múlt héten elmentem egy edzésre, ahol egy órán keresztül megállás nélkül megy az ugra-bugra, jobbnál finomabb gyakorlatokkal. Két napra rá elgondolkodtam, hogy talán meghalni nem is lenne olyan szörnyű, ha csak egy kicsit is csökkenne az izomlázam...  De nem adom fel. Igazi gútai gyerek vagyok! Ja, erről itt is szoktam mesélni. Ugye, elsősorban azt mondom, Magyarországról érkeztem, pontosan azért, hogy ezt könnyebben behatárolják, meg mert oda húz a szívem. De akikkel közelebbi kapcsolatba kerülök, azoknak részletezem, hogy konkrétan honnét is származom. És szóba kerül Gúta is. És eddig, akikkel beszéltem, főleg arról, amihez közöm van, mint a hagyományos húsvéti locsolkodás, vagy éppen a sortáncjárás, akkor elhűlve megjegyzik: milyen tisztelettel és szeretettel beszélek az otthonomról, a hazádról. Hogy szeretem, ahol lakok. És ebben igazuk van!

Picit láthatóvá teszem Gútát Kaliforniában. Legalábbis egyelőre szűk körben.

Folyt.köv. Na, puszi!

-lejegyezte Borka Roland