VIII. Gútai Színházi és Kulturális Napok
Hírek
Sokszínű és változatos kulturális ősz köszöntött be Gútára. Október hetedikétől november tizedikéig immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a Gútai Színházi és Kulturális Napok, amelynek keretében beszélgetős esték, színházi előadások, zenés műsorok és kiállítások is várják az érdeklődőket. A programok a helyi művelődési központban kerülnek megrendezésre.
Október hetedikén 18 órai kezdettel a Magyar Polgári Esték keretében Bayer Zsolt, újságíró-filmrendező a magyar önrendelkezésről fog beszélni. Október tizennegyedikén szintén 18 órakor pedig Granpierre Attila, csillagász, író, zenész az Élő világegyetem és a magyarság jövője címen tart előadást.
A gútai Kis-Duna Menti Rockszínház október tizennyolcadikán délelőtt a gyermekek részére Édes hazám címmel zenés irodalmi összeállítással készül. Belépődíj két euró. A felnőttek számára pedig a Nagymegyeri Poloska Színház elhozza a Temetés című fekete komédiát, amit október huszadikán 19 órai kezdettel kerül bemutatásra. Belépődíj egy euró.
Az európaiság-hitelesség-protokoll hármasfogalom értelmezését Görög Ibolya, a Magyar Miniszterelnöki Hivatala volt protokollfőnöke vállalta. Előadását október huszonyegyedikén 18 órai kezdettel hallgathatják az érdeklődők.
Mesemusical várja a műfaj iránt fogékony gyermekeket és felnőtteket a budapesti Pódium színház, ami Az aranyhajú leány című zenés műsorát hozza el Gútára. Belépődíj három euró.
Magyar zombi címen a Komáromi Jókai Színház társulata mutatja be Tasnádi István szatirikus komédiáját október huszonötödikén 18 órai kezdettel, amelyre a belépő öt euró.
Cserháti Zsuzsa örökérvényű dalaival készül az Alma Art Polgári Társulás, akik a tíz éve elhunyt zseniális tehetségű magyar énekesnő életművéből válogattak. Emlékkoncertjük október huszonhetedikén 18 órakor lesz, a belépő négy euró.
Alaposan próbára teszi a rekeszizmokat a budapesti Gergely Theáter, akik a Gergely Róbert rendezte Francia négyes, avagy négyen a kanapén című fergeteges, pikáns komédiáját mutatják be. Főbb szerepekben Harsányi Gábor, Szabó Zsófi, Németh Kristóf és Szabó Máté valamint Gregor Bernadett/Szölöskei Tímea. A november tizedikén 18 órakor kezdődő felnőtteknek szóló előadás valódi felhőtlen kikapcsolódást ígér, belépődíj hét euró.
A szlovák ajkúak számára október tizenegyedikén a Prefíkaná vdova (Ravasz özvegy) előadására kerül sor Nyitrán, ahová autóbuszjárat biztosított. Október huszonkettedikén délelőtt tíz órakor pedig a besztercebányai Divadlo bez opony előadásában az Aladinova zázračná lampa (Aladin csodálatos lámpája) címen meseelőadásra kerül sor a gútai városi művelődési központ színháztermében, a belépődíj 2,50 euró. Író-olvasó találkozóra is sor kerül. Keresztényiová Tímea írónő október huszonötödikén 17 órai kezdettel tart beszélgetős estet.
Képzőművészeti és fotókiállítás is helyet kapott a Gútai Napok keretében. Október tizenharmadikától Jankovich Márta Életem színei című képzőművészeti tárlata, míg a hellóGúta Polgári Társulás Életatlasz című fotókiállítása október harmincadikától lesz látható.
A VIII. Gútai Színházi és Kulturális Napok rendezvényei a Szlovák Kormányhivatal – Nemzetiségi Kultúra 2013 programja anyagi hozzájárulásával és a gútai önkormányzat pénzügyi segítségével valósulnak meg.
Borka Roland