Egész Gúta táncolt a sortáncjáráson

Egyetlen táncos néphagyományát ápolja a Csemadok gútai alapszervezete, amely a Kikelet néptánccsoporttal karöltve – és táncolva – minden év pünkösdvasárnapján megszervezi a hagyományos sortáncjárást. A tizenkilencedik század első éveiben gyökeret eresztő néphagyománynak szerencsére még ma is akadnak követői.

Több tucat, népviseletbe öltözött, fiatal táncolva járta a várost, külön helyszíneken megtáncoltatva az ott lévőket. Hagyományosan a gútai egyházi gimnáziumtól indult a menet, majd sorra látogatták az oktatási intézményeket, a nyugdíjas klubot, de a hellóGúta polgári társulást és a Magyar Asszonyok Ligáját is útba ejtették.

Illetve Mihalics Attila és Angyal Béla meghívásának is eleget tettek. Jártak a városi hivatalnál is, ahol Horváth Árpád, polgármester egy pikáns kis versikével köszöntötte a néptáncosokat és kívánt táncos kedvet a fiataloknak. Táncra perdült a város vezetése is, még Bajcsi Béla független városi képviselő is rendíthetetlenül ropta.

Mintegy huszonnyolc táncos – gyermek és fiatal – indult el, akiket csőszök és lovaskocsin zenészek kísérték. Déltájában a római katolikus plébániatemplomnál miközben csallóközi népdalokat énekeltek, megtáncoltatták Marián atyát és a híveket.

Este egy kisebb táncházat tartottak a vízimalomnál, majd a városi művelődési központban egy pünkösdi batyubálon hajnalig szórakoztak. Előző napon több helyen a városban vámkereket is állítottak.

A sortáncjárás hagyománya a 19. század elejére vezethető vissza. A zöldághajtást, a pünkösdvasárnapot népi tánccal ünnepelik meg. Ezen a napon döntik ki a májfát, s ezzel véget ér a majális. Régen szokás volt pünkösdi királyt és királynét választani. A lányt jelképesen kikötözték a vámkerékhez, s a kedvesének záloggal kellett őt kiváltani. Általában ez csókkal történt. Ha a fiú kiváltotta kedvesét, azt jelentette, hogy összetartoznak, s még abban az évben megesküdnek.

Borka Roland

A szerző felvételei