Egy pár gondolat a gútai szemetekről!

Sokan vagyunk, akik kijárunk a városunk melletti holtág és a Kis-Duna átterelt ága közti kis természeti rezervátumba, más néven Dögösbe. Szeretünk kimenni, mert hát mily’ egyéb látnivalója, kikapcsolódási lehetősége (a természetben) van a helyi embernek. Mindenki másért jár oda, de biztosra veszem, hogy nem kell nagyon ecsetelnem azt az érzést, amikor már a fahídon baktatva szinte érezhető miként morzsolódik le rólunk a városi stressz. A hídon áthaladva, de egyébként már a töltésről is, kirívóan vonzza tekintetünket a múlt századi iparcsoda: a vízimalom. Amint átér az ember a hídon, egyenes haladva, eljuthat a Békavárig, s a töltésig, ahol jobbra tekintve bepillantást nyerhet az Iván által létrehozott kis „nyugalomszigetbe”. Ott minden állat barátja minden állatnak, és embernek. Fordítva már nem merném kijelenteni, hogy minden ember barátja minden embernek, és állatnak, na de biztos, én tévedek. Visszatérve az eredeti útvonalra, haladjunk tovább a Békavár felé.

Újabban kicsiny családommal rászoktunk erre a fantasztikus kikapcsolódásra.  Délutánonként kimegyünk sétálni, lovat nézegetni, madarak csicsergését hallgatni, szamarat simogatni és nézni milyen higgadtsággal csámcsognak, meg csámcsognak és csámcsognak a kecskék, meg birkák, mintha misem izgatná Őket... Ilyenkor el-el gondolkozok azon, milyen jó nekik, és mennyire egyszerű az élet, csak mi emberek bonyolítsuk ennyire túl magunknak. Van ott még szalmabábú, faragott kopjafa, totem vagy micsoda, meg két kalandfilmbe illő kis fahidacska.

Kicsit eltértem a lényegtől és átmentem turistacsalogatóba, de ha már leírtam, itt hagyom, hátha kedvet kap rá még valaki. Írtam itt a szép nyugodt arcáról a Dögösnek, de elengedhetetlennek tartom leírni, a sok-sok szemetet, amivel találkoztunk az eddigi sétáink során. Kimentem egyszer, kétszer , háromszor és folyton olyan érzésem volt, mintha csak egyre többet és többet látnák belőle, ezzel is visszarántva érezve magam a városi légkörbe, nem visszakapva a természettől azt, amiért kimentem. Lehangoló, ahogy a szép zöld tájból kirívóan visszavigyorog egy piros Kólás címke, vagy egy Durex darab, vagy egy Chipses zacskó. Ezeknek szemmel láthatóan nem ott van a helyük. Nem hiszem el, hogy lenne olyan ember, aki ezt fejbólogatással helyeselné, hogy: Igen, ez így van jól, annak ott a helye. (ha igen akkor a kivétel ismét erősíti a szabályt, gondolatot). 

Mintha a természet is kezdene belefáradni és haldokolna az emberi butaságnak, de leginkább a közönynek köszönhetően. Folyton folyvást kezdett foglalkoztatni a dolog, hogy végre tenni is kéne valamit, mert valahogy nem esik jól ez a séta a koszos környezetben. Gondolom, ebben egyetértenek velem az oda futni, sétálni, sütögetni, fényképezni stb kijárók. Nem emlékszem már pontosan, hogyan született az ötlet (de ha jól emlékszem, kollégám kezdte erőltetni), ki is volt ennek a szemétszedéssel összekötött sétának a megálmodója, de a végeredmény szempontjából félre rakható az Én vagy az Ő személyének kiemelése, hisz nem rajtunk volt a hangsúly. Elkezdtünk beszélgetni, írogatni róla, majd születtek elképzelések a megvalósításról.  Végül is összehoztuk.

 Igaz aktív szedők hárman voltunk, meg feleségem illetve kislányom „inasok” (_:)_ ). Szóltunk pár ismerősnek a tervekről, de sajnos különböző okok miatt nem tudtuk duzzasztani a létszámot. Megmondom Őszintén kicsit félve terveztük a dolgokat, mivel barátom időjós statisztikája elég rossz időt jósolt erre a napra. Hála Istennek, minden előrejelzés ellenére kitűnő szemétszedésre alkalmas napsütéses délután volt.

Mozgósítva minden otthon fellehető felesleges zsákot, kesztyűt indultunk ki a terepre. Izgatottan vártuk a beígért létszámot, de a végére csak a szervezői keménymagot találtam. Igaz nem terveztük nagy akcióra, de azért reméltem, hogy azért lesz 7-9 ember. Ettől azért egy pillanatra sem éreztem magam szomorúnak, mert örültem annak, hogy legalább mi kint vagyunk. Kis körültekintés, telefonálás után találtam meg a már aktívan gyűjtögető kétszemélyes előosztagot, akik éppen a lebontott fahíd körül tevékenykedtek.  Azonnal csatlakoztunk, összevonva erőinket (3+2..hehe) és nekiálltunk a totális szemét felszámolásnak.

Tervben nem nagyon volt az útvonal, csak a rászánt időben voltunk biztosak. Első nekifutásra sikerült pipa alakban megtisztítani egy részt a leggyakrabban látogatott (szerintem) és sétált részen. Nagyjából 300 méteren sikerülhetett a parton végigmenve a takarítás. Találkoztunk mindenfélével, de egyértelműen a dobogós aranyérmet a műanyag 2l-es flakonok vitték, félig töltött állapotban. Ezüstérmes második helyre raknám a különböző nejlon és egyéb anyagból gyártott táskákat, zacskókat. A harmadik bronzérmes helyre pedig a sörök, energiaitalok pléh dobozai sorolhatók. Ezeken kívül volt még papucs, cipő, öngyújtó, pálinkás üveg, szívóka, meg rengetek beazonosíthatatlan maradvány. A kedvencem a következő volt: egy papucs beragadva a sárba, két méterre beragadva a párja, mellette vodkás üveg. Gondolom valakinek a gyenge hazatalálási kísérlete lehetett (velem is megesett már hasonló_:)_).

Miközben szedegettük a szemetet, el-elmentek mellettünk ismerősök és ismeretlenek is. Talán egy picit furcsán nézve ránk, és értetlenkedve, vajon miért is csinálnak ezek ilyeneket, vasárnap délután. Volt furcsa mosoly az orr alatt, volt kíváncsiskodó tekintet, volt pár elismerő szó is, volt nem akarom látni fejmozdulat is. Értem én mindet, és igazat adok annak a ténynek, hogy szokatlan, vagyis nem megszokott látvány volt az, hogy valaki ott szemetet szed, pláne vasárnap.  Jó volt és örülök, hogy kint voltunk. Kicsit olyan érzése van egy ilyen akció után az embernek, mintha közelebb kerülne a tájhoz, hisz segítettük, tisztítottuk. Mintha mostantól egy picit a miénk is lenne. Tudom, sokan vannak, akik tevékenykednek a természetért, konkrétan a dögösért, ezért Ők biztos megértik az előző mondatot. (Ha vagytok, és nem tudunk egymásról, jelentkezzetek!!!). 

A végére összeszedtünk 21 zsák szemetet. Próbáltam gondolkodni és számítani, hogy mennyi időbe is telhetett és mennyi embernek ez a szemétmennyiség szétdobálása, de aztán feladtam. Az biztos, hogy nem két óra és nem három ember. A végére még egy gondolat befejezésként:  Neveljük saját magunkat és gyermekeinket a környezettudatos életmódra, hiszen ha így folytatja az emberiség (itt Gúta is) beláthatjuk, hogy nem lesz nagy élmény a szemét közti szlalom kocogás, s a természetfotózás sem lesz az igazi,  ha fél napot kell majd vadászni egy tájrészletre, ahol nincs szemét, vagy a táborozás, piknik sem lesz a legmegkapóbb a „szemétdombok” között.

ka

Külön köszönet: Hildának és Rolandnak, csók a családnak :)

kapcsolódó linkek:

GTG 1. szemétszedés_Gúta_dögös

Grand Theft Garbage 2011