Gúta mindig is a szívében marad

Az elsők között távozott Európába munkát vállalni. Hasznosnak akarta érezni magát, s mivel új kultúrákat akart megismerni, tágítani szerette volna látószögét, külföldön próbált szerencsét. Ma már örül a fiatalkori merészségének és bátorságának. Ha visszacsinálná, akkor se döntene másként.

Nagy Aranka Gútáról eljutott egészen az Európai Únió egyik központjáig, hogy ott a fordítói igazgatóság főtitkárságán dolgozzon. „Mindig is vonzott az ismeretlen nagyvilág. A kétezres évek elején – mint sok más lánytársamhoz hasonlóan – a gyermekfelügyelet volt az első munkám külföldön. Salzburgban éltem két évig. Hajtott, hogy megismerjek más kultúrát, tökéletesítsem a német nyelvet, és érdekelt az az életstílus, maga a szabadság.” – kezdi Aranka, aki nyáron Gútán töltötte szabadságát. Úgy mondja, nem érzett semmiben sem hiányt, és először rácsodálkozva tapasztalta meg a külföldi élet minden velejáróját. „Nem volt rossz, vagy negatív tapasztalatom. Hallottam én is nehéz sorsokat, de nekem ezek szerint szerencsém volt.”

Ahogy aztán visszatért, úgy érezte, nem találja helyét, hajtotta a kaland, visszavágyott Nyugat-Európába. „2003-ban eljutott hozzám a hír, hogy Szlovákia 2004-től EU-s tagország lesz és ezért a földrész e részéről keresnek mindenféle dolgozókat, hogy a hatalmas EU-apparátust ellássák, hiszen hivatalos nyelvvé lett a szlovák. Emlékszem, Pozsonyban egy komoly felmérő teszten vettem részt, többszintű vizsgát kellett letenni. Ezt követően egy jelentkezői várólistára kerültem, amelyről külföldi intézmények válogattak.” Így került aztán Luxemburgba, az EU közigazgatási intézményeinek egyikébe, az Európai Parlamentbe, a fordítói igazgatóság főtitkárságára, ahol különféle feladatokkal bízták meg. Nemrég pedig előléptetési szándékkal keresték meg, a főtitkárság vezetője lehet.

„Úgy tűnik, megbíznak bennem, és elégedettek a munkámmal. Fordítói asszisztensként sok mindennel foglalkozom, elég széles a munkatöltetem. Lényegében az Európai Bizottság által kidolgozott anyagok fordításainak előkészítését végzem, de vannak egyéb, adminisztratív jellegű tevékenységeim.” – meséli. Elmondja, hogy ők egészen különállóak az államigazgatási intézményekben dolgozó kollégáktól, nem is járunk össze.

„Ellenben itt, Luxemburgban elég sokszínű az élet. Van lehetőség a rendes életkörülmények kialakítására, szórakozni és kikapcsolódni járunk. Az itteni magyar vagy szlovák közösségek különféle nemzeti kulturális rendezvényt szerveznek (koncert, színházi előadás, ünnepélyek, stb.) Ez nagyon fontos, mert így valami szinten kapcsolatban vagyunk a saját kultúránkkal, , bármelyik közösségben jól tudom magam érezni. Nem panaszkodom, tisztességesen megélek, és még az otthoniaknak is tudok segíteni. Nagy a biztonság, ha jól végzem a munkámat, ez gyakorlatilag nyugdíjas állás, míg otthon azt sem lehet tudni, mi lesz holnap. Itt nyugodtan tervezhetsz hosszútávra és több a karrierlehetőség is. Úgy adódik, továbbképzésen is részt vehetsz. A német és angol nyelv mellett elsajátítottam a franciát is, és spanyolul és olaszul szeretnék még megtanulni, mert az egészen más, hogy egy adott nemzet tagjával a saját anyanyelvén kommunikálsz.”

Negyvenórás munkahét van, reggel kilenctől kezdenek, és ha ülések vannak, akkor van, hogy este kilencig-tízig is bent kell maradniuk, hiszen az adott ország képviselőinek hivatalos nyelvére kell lefordítani a beadványokat. „Az üzleti negyedben van a székhely, és nem messze, mintegy tíz percre lakom a munkahelyemtől. Igazán kényelmes. Munkatöltetem nem kívánja meg, hogy képben legyek az aktuálpolitikában, de azért természetesen van fogalmam a történésekről. Csak részlegesen és rövid időre titkosított anyagokkal találkozom, amelyek csak a jóváhagyás után kerülnek nyilvánosságra.” – teszi hozzá Nagy Aranka. Azt mondja, bár lehetősége van, nem tervez hosszútávra, a mának él. S ezt tanácsolja azon fiataloknak is, akik fontolgatják: külföldön próbálnak szerencsét.

„Nem akarok emigrálni, európai átlagos polgárnak tartom magam, aki oda utazik, ahol munkát kap. Nem zárom ki, hogy egyszer visszatérek Gútára, de egyelőre elégedett vagyok a helyzetemmel és gyakran járok haza. Aki szélesíteni szeretné látókörét, aki többet szeretne kihozni magából, aki nem fél a kihívásoktól, aki tanulni akar és tapasztalatot gyűjteni, azoknak mindenképpen ajánlom, hogy próbálkozzanak külföldön, az EU intézményeiben folyamatos a felvétel. Merjenek vállalkozni erre a tapasztalásra, hiszen csak az első lépést kell megtenni, a többi jön magától, megadatik a segítség.” – tanácsolja bölcsen. Majd rövid gondolkodás után hozzáfűzi: „Hosszú út vezetett idáig, de nem felejtem el, honnét jöttem. Gúta mindig is a szívemben marad.”

Elköszönés előtt még elmereng magában, körbepillant a gútai vízimalom térségében, mosollyal nyugtázza, itthon van, de tekintete távolba mered, várja Luxembourg, és az ottani élet újabb kihívásai.

Borka Roland

Karasz Viktor felvételei és képarchívum